Országgyűlési irományok, 1971. I. kötet • 1-63. sz.

1971-60 • Törvényjavaslat a társadalombiztosításról

656 20 A mezőgazdasági termelőszövetkezetek tagjai 1958 óta részesülnek nyugellátásban. A dolgozó parasztságnak a nagyüzemi társasgazdálkodás terén elért jelentős eredményei lehetővé tették nyugdíjrendszerük 1966. évi reformját. Nyugellátásuk ezzel lényegesen közelebb került a bérből és fizetésből élő dolgozók nyugellátásához. A nyugdíjbiztosítás 1971 óta kiterjed a szakszövetkezetek tagjaira is. A kisiparosok és hozzátartozóik részére az 1961-ben megalkotott nyugdíjrendszer biztosít ellátást. A magánkereskedők e nyugdíjrendszer alapján 1970-től részesülnek ellátásban. Társadalombiztosításunk sokirányú fejlődésében külön is kiemelést érdemlő eredmény, hogy az intézményes egészségügyi ellátást ma már gyakorlatilag az egész lakosság igénybe veheti. A vázolt fejlődés is mutatja, hogy a társadalombiztosítás társadalmi és gazdasági életünkben rendkívül fontos szerepet tölt be, és szocialista államunknak a dolgozók érdekeit szolgáló egyik alapvető intézménye lett. Államunk a szociálpolitikai funkcióját jelentős részben a társadalombiztosítás útján valósítja meg: II. 1. A társadalombiztosítási jogszabályok ma részben a biztosítási ágazatok (betegségi biztosítás, családi pótlék, nyugdíjbiztosítás), részben pedig az érintett dolgozó kategóriák (munkaviszonyban álló dolgozók, mezőgazdasági szövetkezeti tagok, kisiparosok) szerint tagozódnak. Az alapvető jogszabályok megalkotására az 1955—70. évek között különböző időpontokban került sor. A rendelkezéseket a társadalmi és gazdasági viszonyokban bekövetkezett változások hatására — a gondoskodás fokozatos kiterjesztése és az alapvető ellátási formák színvonalának rendszeres javítása érdekében — több ízben kellett módosítani, illetve kiegészíteni. A joganyag változása a nyugdíjbiztosításban a legnagyobb. Ezen a területen a hatályban levő jogszabályoknak számos, a felszabadulás előtti időből származó rendelkezést is át kellett venniük. 2. A társadalombiztosítási jogi szabályozás ágazatok és nyugdíjrendszerek szerinti elkülönülése, a végrehajtási szabályok igen nagy száma, az idők folyamán szükségessé vált módosítások és kiegészítések folytán a társadalombiztosítási joganyag rendkívül terjedelmessé és szinte áttekinthetetlenné vált. Az alkalmazott jogszabályok száma mintegy félezerre tehető. A jogszabályokban sok az átfedés és az ellentmondás, ami akadályozza a bürokráciamentes és egységes végrehajtást. Megnehezíti a társadalombiztosításba bevont széles rétegek és az ügyintézésben közreműködő aktivisták számára a szabályokban való eligazodást, a jogok és kötelezettségek megismerését, valamint az igények érvényesítését. Ehhez járul még, hogy a nyugdíjrendszerek egyes alapvető kérdéseket eltérően rendeznek. Az eltérések nagy részét népgazdasági szempontok és a munkavégzés sajátos körülményei ma már nem indokolják. A különböző dolgozó rétegek társadalombiztosítási jogainak egységesítése terén elért jelentős eredményeket és az ellátások színvonalának nagyarányú fejlődését a széttagolt szabályozás nem tükrözi megfelelően. Szükségessé vált ezért a társadalombiztosítás egységes elveken alapuló, átfogó újraszabályozása. III. A társadalombiztosítási gondoskodás fokozatos kiterjesztésével elértük, hogy a munkaviszonyban álló dolgozók, az ipari szövetkezeti tagok, a bedolgozók, valamint a megbízás alapján rendszeresen és személyesen munkát végző dolgozók és családtagjaik azonos elvek szerint, illetve egyenlő feltételek mellett szerezhetnek