Országgyűlési irományok, 1971. I. kötet • 1-63. sz.
1971-6 • Törvényjavaslat a szövetkezetekről
rendszeres munkadíj, továbbá — a gazdálkodás eredményétől függően —- évvégi részesedés illeti meg. (2) A tagok a gazdálkodás eredményéből az év végén elsősorban személyes közreműködésük, másodsorban vagyoni hozzájárulásuk alapján részesednek. (3) Az egyes jogcímeken történő részesedés arányát és mértékét, különösen a tagsági viszony alapján végzett munka mérésének és díjazásának szabályait — az egyes szövetkezeti ágazatokra és a gazdasági szabályozó rendszerre vonatkozó jogszabályok keretei között' — az alapszabályban és más belső szabályzatban kell meghatározni. 60. §. A szövetkezeti tag alapvető kötelessége, hogy a) teljesítse a vagyoni hozzájárulást, a szövetkezet jellegének megfelelően részt vegyen a közös munkában, illetőleg a szövetkezet tevékenységében, és •*o./ *~ —j*~ j — e> sági eredményéhez, a szövetkezeti tulajdon kialakításához és gyarapításához; b) rendszeresen részt vegyen a közgyűléseken és a szövetkezet minden olyan szervének tevékenységében, amelyben a részvételt elvállalta; c) a szövetkezeti vagyont gondosan kezelje és védje. 61. §. (1) A szövetkezet és tagja (a tagság egy része) megállapodásokban rendezheti a munkavégzéssel vagy más személyes közreműködéssel összefüggő kérdéseket, valamint a vagyoni kapcsolatok sajátos formáit. Megállapodás megkötéséi jogszabály kötelezővé teheti. (2) A tagsági megállapodások általános feltételeit •— az egyes szövetkezeti ágazatokra vonatkozó jogszabályok keretei között — a szövetkezet belső szabályzataiban állapítja meg. 62. §. A szövetkezet vezető szervei kötelesek gondoskodni arról, hogy a tagok a tagsági viszonyból eredő jogaikat gyakorolhassák, és kötelességeiket teljesíthessék. 30 9 A tag és a szövetkezet vagyoni kapcsolatai 63. §. (1) A tag vagyoni hozzájárulásának formái: részjegy jegyzése, továbbá földnek, más termelőeszköznek (vagyontárgynak) vagy pénznek a szövetkezet tulajdonába (használatába) adása. (2) Az egyes szövetkezeti ágazatokra vonatkozó jogszabályok határozzák meg a vagyoni hozzájárulás alkalmazott formáját, a térítés módját és a különféle formák egymáshoz való viszonyát. 64. §. (1) A részjegy alapján a tagot a szövetkezet eredményéből osztalék illeti meg. (2) A részjegy másra át nem ruházható; mentes a tag tartozása miatti végrehajtás alól. (3) A részjegy összegét a tagsági viszony megszűnése esetében vissza kell fizetni, kivéve ha a szövetkezet veszteséges gazdálkodása miatt felosztható vagyon nincs. (4) A részjegy legalacsonyabb és legmagasabb összegét, továbbá a jegyezhető részjegyek számát — az egyes szövetkezeti ágazatokra vonatkozó jogszabályok keretei között — a szövetkezet alapszabálya állapítja meg. 65. §. A tag és a szövetkezet vagyoni kapcsolatainak egyéb formáit — a jogszabályok keretei között — az alapszabály, más belső szabályzat vagy esetenként a közgyűlés határozza meg. A tagsági viszony megszűnése 66. §. A tagsági viszony megszűnik, ha a tag meghal, a szövetkezetből kilép vagy kizárják, továbbá ha a szövetkezet jogutód nélkül megszűnik. 67. §. (1) A kilépés a tag önkéntes elhatározásán alapul, s azt a vezetőséghez kell írásban bejelenteni. Az egyes szövetkezeti ágazatokra vonatkozó jogszabályok keretei között az alapszabály határozza meg, hogy termelő jellegű