Országgyűlési irományok, 1967. I. kötet • 1-61. sz.

1967-50 • Törvényjavaslat a népgazdaság negyedik ötéves tervéről

539 súlyban az öt év alatt 24—26%-kal, a tejtermelés mintegy 20%-kal, a tojás­termelés 22—24%-kal növekedjék. A nagyüzemi állattenyésztés fejlesztése és korszerűsítése mellett fenn kell tar­tani, egyes ágazatokban pedig bővíteni kell a háztáji, egyéni, kisegítő gazdasá­gok állatállományát. (2) Az állattenyésztésnek hosszú tá­von is legfontosabb feladata a szarvas­marhatenyésztés fejlesztése. Ennek alapjaként az ország tehénállományá­nak öt év alatt legalább 10%-kal kell növekednie. (3) A lakosság húsellátásának javítá­sát, húsipari termékeink gyártásának növelését jórészt a vágósertés termelés legalább 30%-os növelése alapozza meg. A férőhelyek rekonstrukciójával és fej­lesztésével javítani kell a tartási körül­ményeket; ez tegye lehetővé a korszerű fajták, valamint a megfelelő összetételű keveréktakarmányok adta lehetőségek jobb kihasználását, a takarmányfel­használás hatékonyságának növelését. (4) A juhtenyésztésben — a távlati értékesítési érdekekkel összhangban — előtérbe kell helyezni a húsirányú faj­ták tenyésztését és növelni a hústerme­lést. (5) A lakosság körében a baromfihús iránt növekvő igények kielégítése, va­lamint a kiviteli lehetőségek kihaszná­lása érdekében fokozni kell a baromfi­tenyésztés gazdaságosságát és verseny­képességét. 23. § (1) Az erdőgazdaság fő feladata az élőfakészlet fokozottabb ipari hasz­nosítása és a lakosság szükségleteinek jobb kielégítése. (2) Növelni kell az erdők közjóléti szerepét, a nagyobb települések mel­letti erdők egy részét fokozatosan al­kalmassá kell tenni a kulturáltabb pi­henésre. (3) A távlati szükségletek kielégítése és az erdők sokrétű hasznosítása érde­kében továbbra is növelni kell az or­szág erdőterületét. Az erdőtelepítési és fásítási munkáknál előtérbe kell he­lyezni a fenyő és a gyorsan növő lombos fajokat. Vízgazdálkodás 24. § A vízgazdálkodásban különösen a közműves vízellátást és csatornázást kell fejleszteni. Megalapozottan és terv­szerűen tovább kell fejleszteni az öntö­zést. A Tisza völgyében jelentkező ön­tözési és más célú vízigények kielégí­tése érdekében be kell fejezni a Kiskö­rei Vízlépcső építését. Gyors ütemben kell fejleszteni a vízkárelhárítás létesít­ményeit és berendezéseit. IV. FEJEZET SZÁLLÍTÁS ÉS HÍRKÖZLÉS Szállítás 25. § (1) Az áru- és személyszállítási szükségletek magasabb fokú kielégíté­sét elsősorban a műszaki színvonal és a forgalombiztonság emelésével, az üzem­viteli technológia és szervezettség javí­tásával, valamint a szállítási munka­megosztás további korszerűsítésével kell elérni. A közlekedés fejlesztését mint­egy 53 milliárd Ft beruházás, a közút­hálózat fenntartását és korszerűsítését pedig további 30 milliárd Ft költségve­tési juttatás szolgálja. (2) A vasút diesel- és villamosvonta­tásának arányát 90—95%-ra, a tolatás dieselesítését pedig legalább 75%-ra kell növelni. Be kell fejezni a teher- és személy vagonpark rekonstrukció j át. Mintegy 280 km hosszúságú vonalat kell villamosítani. Növekedjék a háló­zat automatikus biztosító berendezé­sekkel való ellátottsága. 1975-re a törzs­hálózat közel 50%-a, az állomásoknak pedig 75%-a korszerű biztosító beren­dezéssel ellátott, a hálózat vonalvá­gány hosszának mintegy 60%-án a megengedett tengelynyomás legalább 20 tonna legyen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom