Országgyűlési irományok, 1967. I. kötet • 1-61. sz.
1967-16 • Az Országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizottságának javaslata az Országgyűlés ügyrendje egyes szakaszainak módosítására
263 rendre tűzi" szavakat a bizottság javasolja törölni s ugyanakkor a (*) bekezdés után a következő új bekezdés beiktatását javasolja: „(Ö) Ha az Országgyűlés a választ nem veszi tudomásul, a kérdést az illetékes bizottságnak (bizottságoknak), vagy erre a célra létrehozott bizottságnak kell kiadni. A kérdés tárgyalását az Országgyűlés a bizottsági jelentés alapján legkésőbb a következő ülésszakon napirendre tűzi." A módosítás az ügyrend eddigi rendelkezéseinek világosabb értelmezését szolgálja és megfelel az eddigi gyakorlatnak is. 11. Az ügyrend 50. §-ának (2) bekezdésében a „tagja" szó után a következő szövegrész kerüljön beiktatásra : „valamint az államtitkár" A javasolt módosítás a hivatkozott törvényerejű rendeleten alapul. Az Országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizottsága a felsorolt módosításokat látja ez idő szerint indokoltnak átvezetni az Országgyűlés ügyrendjén, ezért fenti javaslatát az Országgyűlés elé terjeszti és kéri annak elfogadását. Budapest, 1968. március 20. Dr. Jókai Lóránd s. k., Dr. Gonda Ctyörgy «. k. t a jogi, igazgatási és igazságügyi a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság titkára bizottság elnöke