Országgyűlési irományok, 1963. I. kötet • 1-28. sz.

1963-11 • Törvényjavaslat a vízügyről

17 igénylő termelőerők megfontolt telepítésével, illetőleg a települések előrelátó fejlesztésével kell biztosítani. Az ivóvízminőségű víz felhasználására vonatkozó általános szabályból (8. §) következik, hogy az elemi létfenntartási célokra szolgáló víz más célra nem vehető igénybe (7. § (a) bek.). II. A vízkészlet legkorlátozottabb, ezért a legértékesebb és legféltettebb része az ún. ivó vízminőségű víz, vagyis a fizikai, kémiai, és biológiai tulajdonságainál, valamint természetes minőségénél fogva emberi (állati) fogyasztásra, illetőleg felhasználásra közvetlenül alkalmas víz. Ezt természetesen elsődlegesen és az ilyen körben — akár későbben is — felmerülő igények maximális kielégítéséig, erre a rendeltetésszerű célra kell biztosítani (8. §). A lakosság ivó- és háztartási vízszükségletén túl, e rendeltetésszerű célhoz tartoznak még az intézményekben (kórházak, otthonok szállodák, iskolák, éttermek stb.) és az üzemekben közvetlenül emberi felhasználásra (konyhai, mosdó és mosodai, fürdő-célokra stb.) kerülő vizek iránti igény, valamint az olyan ipari és egyéb üzemek (gyógyszer, élelmiszeripari) vízigénye, amelyek ugyancsak közvetlen emberi felhasználásra termelnek. Ugyanez az elv áll — a rendeltetésszerű cél értelemszerinti változásával — a gyógyvizekre vonatkozóan is. Ha az ivó vízminőségű víz (gyógyvíz) rendelkezésre álló készlete, vagy annak egy része az említett célokra nem kerül igénybevételre, az mindaddig felhasználható az egyéb módon gazdaságosan ki nem elégíthető vízigények fedezésére, amíg újabb ilyen elsődleges igény nem jelentkezik. Ilyen esetben a vizek felhasználása természetesen az általános elvek szem előtt tartásával (6—7. §), és azzal a feltétellel engedélyezhető, hogy rendeltetésszerű vízigény felmerülése esetén a víz annak kielégítésére elvonható. III. A vízkészlet nemcsak egy adott előfordulási, illetőleg felhasználási helyre jellemző módon lehet relative csekély, hanem természeti okok folytán (pl. aszályos időszak, a Duna vízállása csökkenésének hatása a budapesti ivóvízellátásra stb.), vagy egyéb elháríthatatlan okok hatására (pl. az üzemszerű vízszolgáltatásban fellépő zavarok miatt) bekövetkezhet átmenetileg, hosszabb vagy rövidebb időre az adott vízkészlet kisebb-nagyobb csökkenése is (9. §). Az így előálló vízhiány az elégtelen vízkészlet esetén alkalmazandó intézkedésekkel (7. §) tartalmilag azonos beavatkozásokat tehet szükségessé, azzal a különbséggel, hogy a korlátozást szenvedőnek ilyenkor kártalanítási igénye nem keletkezik. A szükséges — átmeneti — vízkorlátozást itt is a vízhasználatok sorolásával, népgazdasági jelentőségükkel arányosan kell végrehajtani, de az ivásra és a közvetlen emberi, illetőleg állati felhasználásra kerülő, valamint a tűzoltáshoz feltétlenül szükséges vizet megvonni semmi esetre sem szabad (9. § (2) bek.). A vízdíj (10. §.) A víz az egész nép vagyona, amelynek mint elsőrendű életfeltételnek és a termeléshez nélkülözhetetlen anyagnak a használatát az állam mindenki számára biztosítja. Éppen ezért a víznek nincs ára, felhasználása az arra jogosultak számára ingyenes. A víz felhasználása azonban a vízhasználó részéről nem mindig lehetséges közvetlenül a víz előfordulási helyéről, saját művei útján (pl. felszíni vízkivétel, mélyfúrású kút stb.) történő vízkivétellel, hanem csak vízfeltárás és a víznek a használat helyére vezetése — tehát szolgáltatás — közbejöttével. Ilyen esetekben a vízhasználó vízdíjat köteles fizetni, ami azonban ekkor sem a víz ára, hanem a szol-