Országgyűlési irományok, 1958. I. kötet • 1-38. sz.

1958-4 • Törvényjavaslat a Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyvéről

74 469. §. A vendég a kárt haladék­talanul köteles bejelenteni. Ennek el­mulasztása esetén a szálloda a kárért az általános szabályok szerint tarto­zik felelősséggel, de a bizonyítás siker­telenségének következménye a vendégre hárul. 470. §. A szállodát az elszállásolás­ból folyó követelései biztosítására zá­logjog illeti meg a vendégnek azokon a dolgain, amelyeket a szállodába ma­gával vitt. Erre a zálogjogra a bérbeadó zálogjogának szabályait kell megfele­lően alkalmazni. 471. §. (i) A fürdők, kávéházak, éttermek, színházak és hasonló válla­latok, továbbá a ruhatárat üzemben tartók felelősségére a szálloda felelős­ségének szabályait a következő eltéré­sekkel kell alkalmazni : a) & vállalat felelőssége csak az olyan dolgokra terjed ki, amelyeket a láto­gatók a vállalat helyiségeibe rendsze­rint magukkal szoktak vinni ; b) ha megfelelő hely áll a látogatók rendelkezésére dolgaik megőrzése céljá­ból, a vállalat csak az itt elhelyezett dolgokban esett kárért tartozik felelős­séggel. (2) A felelősség e korlátozásai figyel­men kívül maradnak, ha a látogató bizonyítja, hogy a vállalat nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. 472. §. Ha a letét tárgya pénz vagy más helyettesíthető dolog, és a meg­állapodás szerint a letéteményes később ugyanolyan dolgot ugyanolyan mennyi­ségben köteles visszaszolgáltatni, a köl­csön szabályait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a visszaadás he­lyére és idejére a letét szabályai irány­adók, és hogy a letevő követelésébe csak a letéttel kapcsolatos ellenköve­telést lehet beszámítani. 473. §. (1) A bankletétre, a bírói le­tétre, és a közgyűjteményi letétre a jelen fejezet rendelkezéseit kell alkalmazni, feltéve, és hogy jogszabály eltérően nem rendelkezik. (2) Jogszabály a letevők javára a jelen fejezettől eltérő szabályokat álla­píthat meg, ha a letéti szerződés dolgok raktározására irányul. XL. FEJEZET. Megbízás. Megbízás nélküli ügyvitel. 1. Megbizás. 474. §. (1) Megbízási szerződés alap­ján a megbízott köteles a rábízott ügyet ellátni. (2) A megbízást a megbízó utasításai szerint és érdekének megfelelően keli teljesíteni. (3) Ha a megbízás teljesítéséhez szer­ződéskötésre van szükség, a megbízás­hoz olyan alakszerűségek szükségesek, amilyeneket jogszabály a megbízás alapján kötendő szerződésre előír. A jelek jogai és kötelezettségei. 475. §. (1) A megbízott személyesen köteles eljárni ; igénybe veheti azon­ban más személy közreműködését is, ha ehhez a megbízó hozzájárult, vagy lia ez a megbízás jellegével együttjár. A megbízott az igénybevett személyért úgy felel, mintha a rábízott ügyet maga látta volna el. (2) A megbízott igénybe veheti más személy közreműködését akkor is, ha ez a megbízónak károsodástól való megóvása érdekében szükséges. Ebben az esetben az igénybevett személyért nem felelős, ha bizonyítja, hogy e sze­mély kiválasztása, utasításokkal való ellátása és ellenőrzése terén úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általá­ban elvárható. (3) Ha a megbízottnak más személy igénybevételére nem volt joga, felelős azokért a károkért is, amelyek e sze­mély igénybevétele nélkül nem követ­keztek volna be. (4) Ha a megbízott által igénybevett személyt a megbízó jelölte ki, a meg­bízott e személyért nem felelős, ha bizonyítja, hogy az igénybevett sze­mély utasításokkal való ellátása és ellenőrzése terén úgy járt el, ahogy az

Next

/
Oldalképek
Tartalom