Országgyűlési irományok, 1958. I. kötet • 1-38. sz.
1958-26 • Törvényjavaslat a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről
] 04 évig terjedő szabadságvesztést kell irányadó büntetési tételként alapid vennie. 3. A (2) bekezdés a halálbüntetés mellett alkalmazható mellékbüntetésekről rendelkezik. A Btá. 47. §-a negatív formában szabályozza ezt a kérdést. Azt állapítja ugyanis meg, hogy milyen mellékbüntetések nem alkalmazhatók halál büntetés esetében. A javaslat pozitív formát választ, amikor kimondja, hogy „halálbüntetés mellett mellék- büntetésként csak vagyonelkobzást lehet alkalmazni.” 4. A javaslat csak a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőit fenyegeti halálbüntetéssel. Azok, akikkel szemben a bíróság ténylegesen alkalmazza ezt a büntetési nemet, erkölcsileg is oly súlyosan elítélendők, hogy minden további körülményre tekintet nélkül meg kell őket fosztani a közügyektől eltiltással érintett jogoktól. S minthogy halál- büntetés mellett vagyonelkobzáson kívül más mellékbüntetés, így közügyektől eltiltás sem alkalmazható, gondoskodni kell olyan szabályról, amely lehetővé teszi, hogy a halálra ítélt ne gyakorolhassa a szóban levő jogokat. Ezért mondja ki a (3) bekezdés, hogy „halálbüntetés alkalmazása esetében az elítélttel szemben az ítélet jogerőre emelkedésével mindazok a jogkövetkezmények beállanak, amelyeket a törvény a közügyektől eltiltáshoz fűz” (48. §). A büntető perrendtartás 240. §-ának ( 1 ) bekezdése értelmében a halálbüntetést csak akkor lehet végrehajtani, ha a terhelt nem részesült kegyelemben. Minthogy a javaslat a szabadságvesztés leghosszabb tartamát — amennyiben halmazatról vagy összbüntetésről van szó — húsz évben állapítja meg, viszont a Különös Részben a halál- büntetés melleit szereplő szabadságvesztés leghosszabb tartama tizenöt év, a javaslat úgy rendelkezik, hogy a kiszabott halálbüntetésnek kegyelemből való átváltoztatása esetén a szabadságvesztés tartama húsz évben is megállapítható legyen. , 5. A javaslat egyébként fenntartja a hatályos törvénynek [Btá. 47. § (2) bek.] azt a rendelkezését, amely szerint ha a halálbüntetést kegyelemből átváltoztatják, a mellékbüntetések kiszabásáról a bíróság utólag határoz. A szabadságvesztés ' A 37. §-hoz 1. A javaslat büntetési rendszerében — csakúgy mint hatályos jogunkban — a legáltalánosabb és legfontosabb büntetési nem : a szabadságvesztés. Egyes kódexek többféle szabadságvesztési nemet ismernek. A javaslat álláspontja szerint azonban e büntetés hatékonysága szempontjából nem annak van elsődleges jelentősége, vajon hányféle szabadságvesztési nemet iktatunk a törvénybe. Sokkal fontosabb ennél e büntetés végrehajtásának a rendje, s mindenekelőtt az, hogy miként van megszervezve az elítéltek munkáltatása. 2. A szocialista büntetőjogtól idegen minden embertelen büntetés és büntetésvégrehajtási mód. A szocialista büntetőjog a szabadságvesztést az elítélt megjavítása eszközének tekinti. Ugyanakkor határozottan arra az álláspontra helyezkedik, hogy a nevelés alapvetően fontos eszköze a munka. Ámde a munka csakis abban az esetben lehet nevelő hatású az emberre, ha célszerű és hasznos, s az elítélt munkáját megfelelően díjazzák is. Hatályos jogunk is érvényesíti a felsorolt szempontokat: A javaslat azonban — felhasználva az eddigi tapasztalatokat is — tovább megy a megkezdett úton, s a szabadságvesztést igyekszik még alkalmasabbá tenni a büntetés céljának valóra váltására. Ez a vezérelv hatja át szabadság- vesztésről szóló rendelkezéseit, amelyeket a 37 — 41. §-ok foglalnak össze. 3. A § kimondja azt az elvet, hogy a szabadság- vesztést határozott időtartamban kell kiszabni, majd meghatározza ennek a büntetési nemnek a leghosszabb és legrövidebb tartamát. Hatályos jogunk ismer határozatlan tartamú szabadságvesztést', nevezetesen az életfogytig tartó börtönt. A halálbüntetés után jelenleg ez a legsúlyosabb büntetés. A javaslat mellőzi az életfogytig" tartó szabadságvesztést. Álláspontja szerint ugyanis, ha a társadalom védelme nem követeli meg halálbüntetés alkalmazását, akkor megvalósulhat a büntetés nevelő célja. Az elítélt átnevelése végett pedig nincs szükség életfogytig tartó szabadságvesztésre. A javaslat tizenöt évben határozza meg a szabadságvesztés' leghosszabb tartamát. A határozott ideig tartó börtön felső határa ma is tizenöt év. Ebben a vonatkozásban tehát nincs változás. Az életfogytig tartó börtön eltörlése miatt ugyan felvetődik a kérdés, nem kellene-e a szabadságvesztésbüntetésnél magasabb felső határt megállapítani. A javaslat nem látja ezt indokoltnak. A szabadságvesztés felső határát ugyanis — amint arra már utalás történt. — úgy kell megállapítani, hogy az a nevelés céljának megfeleljen. A javaslat abból indult ki, hogy általában tizenöt év az az idő, amelynek során alkalmazott nevelő ráhatás a még oly súlyos bűncselekményt elkövetett elítélt megfelelő átnevelését biztosíthatja. De éppen e nevelés szempontjából nem lenne helyes, ha bűnhalmazat, illetőleg több elítélés esetében sem lehetne tizenöt évi szabadság- vesztésnél súlyosabb büntetést megállapítani. Ezért a javaslat már a 37. §-ban utal arra, hogy halmazat vagy összbüntetés esetében húsz évi szabadságvesztés is megállapítható. ' A javaslat szerint a szabadságvesztés legrövidebb tartama harminc nap. Ma is ugyanez a helyzet.
