Országgyűlési irományok, 1958. I. kötet • 1-38. sz.
1958-4 • Törvényjavaslat a Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyvéről
69 a) az épület tisztántartásáról, állagának jókarban tartásáról, a központi berendezések üzemképes állapotáról, b) a bérelt lakás falán belül keletkezett hibák kijavításáról, ha jogszabály másként nem rendelkezik. (2) Ha a hiba a bérelt lakás falán belül vagy közös használatra szolgáló helyiségben keletkezett, a bérbeadó bizonyíthatja, hogy az olyan körülmény miatt állott elő, amelyért a bérlő felelős. 437. §. (1) A bérlő és a vele együttlakó személyek a lakást, annak tartozékait és felszereléseit, a lakók közös használatára szolgáló helyiségeket, valamint az épület központi berendezéseit rendeltetésszerűen, gondosan, a szocialista együttélés követelményeinek megfelelően jogosultak használni. (2) A bérlő a bérbeadó előzetes hozzájárulásával és szükség esetén hatósági engedéllyel saját költségére a lakásban átalakítási munkálatokat végeztethet. 438. §. (1) A bérlő köteles a lakást, annak tartozékait és felszereléseit karbantartani, valamint a falon kívül keletkezett hibák kijavításáról gondoskodni. (2) Ha a hiba a bérelt lakásban a falon kívül keletkezett, a bérlő bizonyíthatja, hogy az gondos használat mellett, a természetes elhasználódás következtében állott elő ; ebben az esetben a pótlás kötelezettsége a bérbeadót terheli. E rendelkezés alól jogszabály kivételt tehet. (3) Ha olyan hiba keletkezett, amelyet a bérbeadó köteles kijavítani, és további károsodás veszélye áll fenn, a bérlő köteles a bérbeadót a hiba kijavítására felszólítani, ha pedig az a károsodás elhárításához szükséges, a méltánytalan megterhelést nem okozó intézkedéseket a bérbeadó költségére megtenni. (4) A bérlő köteles tűrni az épület karbantartásával, felújításával, illetőleg átépítésével kapcsolatos munkálatok elvégzését. 439. §. (1) A bérlő a bér elengedését, illetőleg mérséklését követelheti arra az időre, amíg a) a bérbeadó javítási kötelezettségét felszólítás ellenére nem teljesíti, s emiatt a lakás vagy annak egy része huzamosan rendeltetésszerűen nem használható ; h) a bérbeadó a bérlőt a lakás rendeltetésszerű használatában más módon akadályozza vagy jelentősebb mértékben korlátozza. (2) Ha a bérbeadó a bér elengedésére, illetőleg mérséklésére irányuló kérelmet nyolc napon belül nem fogadja el, a bérlő kérelmével további nyolc napon belül a bírósághoz fordulhat. Ha ezt a határidőt elmulasztja, jogát a keresetindításig eltelt időre nem érvényesítheti. (3) A bíróság jogerős határozatáig a korábbi bért kell megfizetni. 440. §. (1) A bérlő költségeinek megtérítését követelheti, ha a) a bérbeadó javítási kötelezettségét felszólítás ellenére nem teljesítette, s ezért a javítást helyette a bérlő végeztette el, b) a bérbeadó előzetes hozzájárulásával és hatósági engedéllyel a lakást helyreállította, műszakilag megosztotta, vagy társadalmi tulajdonban álló épületben nem lakás céljára szolgáló helyiséget lakás céljára átalakított. (2) Ha a bérbeadó a beszámítást vagy a beszámítani kívánt összeget kifogásolja, vagy pedig tizenöt napon belül írásban nem nyilatkozik, a bérlő a bíróságtól kérheti a beszámítás jogosságának és mértékének megállapítását. A bíróság jogerős határozatáig csak a bérbeadó által elismert összeget szabad beszámítani. (3) Jogszabály a bérbeadó megtérítési kötelezettségét korlátozhatja. A lakásbérlet megszűnése. 441. §. A bérbeadó a lakásbérleti szerződést felmondhatja, ha a) a bérlő a bérfizetésre megállapított időpontig a bért nem fizeti meg ;