Országgyűlési irományok, 1958. I. kötet • 1-38. sz.

1958-4 • Törvényjavaslat a Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyvéről

64 405. §. (i) Jogszabályban vagy jog­szabály alapján szerződésszegés ese­tére megállapított igények akkor is fennállnak, ha a felek ezek kikötését mellőzték, kizárásuk vagy korlátozá­suk pedig semmis. (2) A szerződésszegésből eredő igé­nyek érvényesítése a teljesítés követe­lését nem gátolja. (3) Jogszabály a tervszerződések kö­rében a hibás teljesítésből eredő igé­nyek érvényesítését a törvénytől elté­rően szabályozhatja, a kártérítés alóli mentesülést a törvényben meghatáro­zottnál szigorúbb feltételekhez is köt­heti, és szerződésszegés esetére, továbbá a tervfegyelem biztosítása érdekében külön jogkövetkezményeket is meg­állapíthat. (4) A döntőbizottság a kötbér össze­gét mérsékelheti és felemelheti. 406. §. (1) Ha a jogosult a szerződés megkötése vagy teljesítése során maga is megsérti a szocialista együttműködés elvét, vagy olyan magatartást tanúsít, amellyel a szerződésszegés összefügg, a döntőbizottság a kötbért egészben vagy részben az állam javára ítélheti meg. (2) Ez a szabály a kötbért meghaladó kár érvényesítését, egyik fél részéről sem gátolja. 407. §. Jogszabály kimondhatja, hogy a teljesítési határidő lejártával a kötelezett akkor is késedelembe esik, ha a teljesítési határidő utolsó napja vasárnap vagy munkaszüneti nap. 408. §. (1) A kötbérkövetelés hat hó­nap alatt elévül. (2) Tervszerződésből folyó pénzkö­vetelések teljesítésére adott halasztás — ha jogszabály kivételt nem tesz — semmis. Vegyes rendelkezések. 409. §. (1) A tervszerződések részle­tes szabályait külön jogszabályok, ille­tőleg az ezek alapján kibocsátott alap- feltételek határozzák meg. Azokat a kérdéseket, amelyekben a jelen fejezet külön szabályozást enged, alapfelté­telek is rendezhetik, de jogszabálytól nem térhetnek el. (2) A felek a tervszerződésekre vo­natkozó jogszabályoktól és alapfelté­telektől csak ezek kifejezett engedé­lyével térhetnek el. (3) Jogszabály kimondhatja, hogy szocialista szervezetek között kötött szerződésekre akkor is a tervszerződé­sek szabályait kell alkalmazni, ha ezek nem irányulnak termékszállításra, épí­tésre vagy más vállalkozásra. XXXVI. FEJEZET. Termelési és terményértékesítési szerződés. 1. Növénytermelési szerződés. 410 . §. (1) Növénytermelési szerző­dés alapján a termelő meghatározott területen meghatározott növények ter­melésére és a termelt növények, nö­vényrészek vagy növényi termékek át­adására, a termeltető pedig a szerző­désből folyó közreműködésre, a termés átvételére és ellenértékének megfize­tésére vállal kötelezettséget. (2) Növénytermelési szerződést ter­meltetőként csak erre jogosult szocia­lista szervezet köthet. (3) Növénytermelési szerződés érvé­nyesen csak írásban köthető. A felek jogai és kötelezettségei. 411. §. A termeltető közreműködési kötelezettsége alapján a termelésben azzal vesz részt, hogy a) a természetbeni, valamint a pénz­beli szolgáltatásokat a megállapított határidőben a termelőnek teljesíti ; b) a termeléssel kapcsolatos szakmai útbaigazításokat és felvilágosításokat a termelő részére megadja. 412. §. A termeltető jogosult a ter­melőnek a szerződés teljesítése érde­kében szükséges tevékenységét meg­bízottja útján irányítani és közvetle­nül ellenőrizni. 413. §. A termelő köteles a szerző­désben előírt szolgáltatás teljesítése

Next

/
Oldalképek
Tartalom