Országgyűlési irományok, 1949. II. kötet • 52-68. sz.

1949-56 • Törvényjavaslat a polgári perrendtartásról

56. szám. 21 mítani a felet képviselő ügyvéd kész­kiadásait és munkadíját is. («) Ha a fél meghatalmazottja nem ügyvéd, vagy ha a fél személyesen jár el, a meghatalmazott, illetőleg a fél részére munkadíj nem állapítható meg és ezek— a 186. § rendelkezései­nek megfelelő alkalmazásával — csak az útiköltség megtérítésére tarthatnak igényt. Ugyanez illeti meg a meghatal­mazott által képviselt felet is, ha a tárgyaláson a bíróságnak személyes megjelenésre szóló idézése folytán je­lent meg. A költségek előlegezése. 76. §. (i) A bizonyítási eljárással járó költségeket (a tanú-, szakértői és tolmácsdíjat, a helyszíni tárgyalás és szemle költségét stb.) a bizonyító fél (164. §) köteles előlegezni, a bíró­ság azonban — ha ezt méltányosnak tartja — kivételesen a bizonyító fél ellenfelét is kötelezheti a bizonyítási i eljárással felmerülő költségeknek vagy azok egy részének előlegezésére. Az előlegezés felől a bíróság a költségek felmerülésekor határoz, ha azonban már előre valószínűnek mutatkozik, hogy a felmerülő költségek jelentő­sebb összeget érnek el, vagy más kö­rülmények ezt indokolttá teszik, a bíróság azt is elrendelheti, hogy a fél a költségek fedezésére előreláthatóan szükséges összeget a bíróságnál elő­zetesen tegye le. (t) A perben kirendelt ügygondnok készkiadásának és díjának előlegezé­sére azt a felet kell kötelezni, aki az ügygondnok kirendelését kérte, ille­tőleg akinek perbeli cselekménye foly­tán a kirendelés szükségessé vált. Az ügygondnok készkiadásainak előlege­zésére a felét esetenkint kell kötelezni, az ügygondnoki díj előlegezésére azon­ban csak az eljárást befejező határo­zatban. Ha a bíróság, az előlegezésre köteles felet a költségekben s ezzel együtt az ügygondnoki díj megfizeté­sében is elmarasztalja, az ügy gondnoki díj előlegezése tárgyában külön hatá­rozatot hozni nem kell. (*) A (2) bekezdésben megállapított kivételtől eltekintve az ellenfél eljárá­sával vagy képviseletével felmerülő költségek előlegezésére a felet köte­lezni nem lehet. A perköltség viselése. 77. §. A bíróság a perköltség vise­lése felől az ítéletben vagy az eljárást befejező egyéb határozatban dönt. Ha azonban a törvény értelmében tanút, szakértőt vagy perben nem álló más személyt kell valamely perbeli cselek­mény költségében elmarasztalni, a bí­róság az említett személyt nyomban kötelezi a költségek megfizetésére. Ugyanígy járhat el a bíróság akkor is, ha valamely perbeli cselekmény költ­sége a felek valamelyikét a per eldön­tésére tekintet nélkül terheli. 78. §. (1) A pernyertes fél költségei­nek megfizetésére a pervesztes felet kell kötelezni ; ez alól annyiban van helye kivételnek, amennyiben a 80—85. §-ok eltérően rendelkeznek, vagy a törvény egyéb kifejezett rendelkezése a költséget a per eldöntésétől függet­lenül másnak a terhére rója. (2) A bíróság a perköltség felől hi­vatalból határoz, kivéve ha a pernyer­tes fél a perköltség tárgyában való határozathozatal mellőzését kéri. Egy es­ség esetében (148. §) a bíróság a per­költség felől csak a felek kérelmére határoz. 79. §. (i) A bíróság a perköltség összegét a fél által előadott és a szük­séghez képest igazolt adatok figyelembe­vételével állapítja meg. A fél javára az általa felszámítottnál több perkölt­séget megállapítani nem lehet. Ha a fél a költségeket nem számította fel vagy nem igazolta, a bíróság a perköltsé­get a per egyéb adatai alapján hivatal­ból határozza meg. (2) A költségek utólagos felszámítá­sának helye nincs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom