Országgyűlési irományok, 1949. II. kötet • 52-68. sz.

1949-56 • Törvényjavaslat a polgári perrendtartásról

56. szám. 18. §. (i) Ha a kizárás kérdését igaz­gatási ügykörben mm intézik el, a bíró kizárása felől ugyanannak a bíró­ságnak másik tanácsa tárgyaláson ha­tároz. (a) Ha ugyanannak a bíróságnak nincs olyan tanácsa, amelyre a kizárási ok nem vonatkozik, vagy ha a kizárási ok a 14. § értelmében az egész bíróságra kiterjed, a kizárás kérdésében a másod­fokú bíróság, a megyei bíróságot mint másodfokú bíróságot érintő kizárási ok esetében pedig a Legfelsőbb Bíróság határoz. (») Ha a bejelentést nem maga a bíró tette, nyilatkozatát döntés előtt be kell szerezni. (4) A kizárást kimondó határozat ellen fellebbezésnek nincs helye, a ki­zárás megtagadása miatt pedig csak abban a fellebbezésben lehet panaszt tenni, amely az ügy érdemében hozott határozat ellen irányul. 19. §. (1) Az a bíró, aki a személyére vonatkozó kizárási okot maga jelen­tette be, bejelentésének elintézéséig a perben nem járhat el. Minden más eset­ben az érintett bíró továbbra is eljár­hat ugyan, de ha a 13. § (1) bekezdésé­nek a)—d) pontjai alá tartozó kizárási okról van szó, a bejelentés elintézéséig az érdemi határozat hozatalában nem vehet részt. Ha ugyanaz a fél ugj^an­abban a perben a kizárás megtagadása után tesz újabb bejelentést a bíró eJlen, ez a korlátozás sem érvényesül. (t) Ha a fél nyilvánvalóan alaptalan nul tesz kizárásra, irányuló bejelentést vagy ugyanabban a perben ugyanazon bíró ellen ismételten alaptalan bejelen­tést tesz, őt a kizárást megtagadó hatá­rozatban pénzbírsággal (120. §) lehet sújtani. 20. §. A 13—19. §-ok rendelkezéseit a jegyzőkönyvvezető kizárására is meg­felelően alkalmazni kell. 21. §. (1) A másodfokú bíróság által elrendelt bizonyítást lehetőleg olyan bíró folytassa le, aki az első­fokú ítélet meghozatalában nem vett részt. 1 (i) A perújítás során nem járhat el az a bíró, aki a perújítással megtáma­dott, ítélet meghozatalában résztvett. III. Fejezet. BÍRÓI HATÁSKÖR ÉS ILLETÉKESSÉG. Hatáskör. 22. §. A járásbíróság hatáskörébe tartoznak mindazok a perek, amelyek­nek elbírálását a 23. § nem, utalja a megyei bíróság hatáskörébe: 23. §. A megyei bíróság hatáskörébe tartoznak : a) a személyállapotra vonatkozó pe­rek, az apasági és a származás megálla­pítása iránti egyéb perek kivételével ; b) az állani) az államhatalom helyi szervei, az állam intézményei és vál­lalatai, továbbá a társadalmi szer­vezetek, végül a szövetkezetek és a szövetkezeti központok által vagy ellen indított azok a vagyonjogi perek, ame­lyek tárgyának értéke ötezer forintot meghalad ; c) azok a perek, amelyeket a hatósági jogkört gyakorló személyek által a hivatalos eljárásukban okozott károk megtérítése iránt ellenük, jogutódaik vagy az állam (állami szerv) ellen indítanak ; d) a szerzői jogi perek ; e) a szabadalmi perek ; f) a megyei bíróság által elrendelt végrehajtás vagy zárlat megszüntetése vagy korlátozása iránt indított perek ; g) azok á perek, amelyeket a jelen törvény kihirdetése után hatálybalépett külön törvény, törvényerejű rendelet vagy minisztertanácsi rendelet a me­gyei bíróság hatáskörébe utal. A pertárgy értéke. 24. §. (1) A pertárgy értékének meg­állapításánál a keresettel érvényesített követelés vagy más jog értéke irány­adó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom