Országgyűlési irományok, 1949. I. kötet • 1-51. sz.

1949-17 • Törvényjavaslat a Nehézipari Műszaki Egyetem létesítéséről

52 17. szám. Melléklet a 17. számú irományhoz. Indokolás „a Nehézipari Műszaki Egyetem létesítéséről" szóló törvény­javaslathoz. A Budapesten, illetve részben Sopronban működő Műszaki Egyetem, valamint az Állami Műszaki Főiskola az ötéves terv mérnökutánpótlási szükségleteit mennyi­ségileg sem tudja kielégíteni, ugyanakkor a mérnökképzés szakosítása tekinteté­ben is olyan igények jelentkeznek, amelyeknek műszaki felsőoktatásunk most működő intézményei jelenlegi szervezetükben nem tudnak megfelelni. Szükséges­nek tartom ezért a mérnökképzés eddigi kereteinek kibővítését, amely célból Miskolcon, a magyar nehézipar egyik központjában, Nehézipari Műszaki Egyetem létesítését vettem tervbe. A tervezett Nehézipari Műszaki Egyetem elsősorban a bánya- és kohómér­nökök képzésének fokozását fogja szolgálni, emellett azonban a Műszaki Egyetem budapesti gépészmérnöki osztálya mellett további lehetőségeket fog nyújtani a gépészmérnökképzés terén. Miskolcnak a Nehézipari Műszaki Egyetem szék­helyéül történt megválasztása lehetővé fogja tenni a felsőfokú műszaki szakkép­zést és a borsodi iparvidék nehéziparának gyümölcsöző együttműködését is. A Nehézipari Műszaki Egyetem létesítése folytán a budapesti Műszaki Egye­tem soproni bánya-, kohó- és erdőmérnöki karának bányászati és kohászati osz­tályát fokozatosan meg lehet szüntetni ; a megszűnő osztály helyett a későbbiek­ben az erdőmérnöki osztályt fatechnológiai és egyéb agrártechnikai irányokban szándékozom majd kifejleszteni. A most ismertetett célok szolgálatában készült az idemellékelt törvényjavaslat, amely Miskolcon Nehézipari Műszaki Egyetem létesítését rendeli el. A törvény­javaslat újabb állomást jelent abban a gyökeres átalakulásban, amelyet a népi demokrácia az egyetemi oktatás minden területén megkövetel. A törvényjavaslat csupán az új egyetemre vonatkozó alapvető rendelkezéseket tartalmazza, míg a részletkérdések (szervezeti szabályzat, tanulmányi, fegyelmi és vizsgarend, szigorlati és tudori szabályzat) szabályozását a feladatkörömbe utalja. Az ismertetett általános elvi szempontoknak megfelelően szerkesztett törvény­javaslat 1. §-a a Nehézipari Műszaki Egyetem létesítését rendeli el, meghatározva egyben az Egyetem elvi feladatkörét. A törvényjavaslat 2. és 3. §-ai az Egyetem szervezetét érintő legfontosabb kérdéseket szabályozzák, miig az Egyetem szervezeti szabályzatának - és ált

Next

/
Oldalképek
Tartalom