Országgyűlési irományok, 1949. I. kötet • 1-51. sz.

1949-47 • Törvényjavaslat a béke védelméről

230 47. szám. 47. szám. Törvényjavaslat a béke védelméről. (Előzetes tárgyalás és jelentéstétel céljából kiadatott az országgyűlés jogi bizottságának.) A Magyar Népköztársaság Ország­gyűlése annak tudatában, hogy a háború az emberiség mérhetetlen szenvedéseinek forrása és a társadalmi haladás legfőbb akadálya, felismerve, hogy a megnövekedett háborús veszély elhárítása világnézeti meggyőződésre való tekintet nélkül az egész emberiség közös érdeke és hogy a béke biztosításához szükséges a világ békeszerető népeinek közös összefogása, megfontolta a Béke Hívei II. Világ­kongresszusának felhívását és magáévá tette azt a megállapítást, hogy a háborús propaganda súlyosan veszé­lyezteti a nemzetek békés együtt­működését. Ezért a Magyar Népköztársaság Országgyűlése elhatározta, hogy a béke védelmében a törvény szigorával sújt le a háborús propaganda ter­jesztőire és mindazokra, akik a népek békéjét veszélyeztetik. 1. §. A népek békéje ellen irányuló bűntettet követ el, aki szóban, írásban, sajtó, rádió, film útján vagy bármilyen más módon háborúra uszít, egyébként háborús propagandát fejt ki vagy a háborús propagandát előmozdítja. 2. §. Az 1. §-ban meghatározott bűntett elkövetőjét tizenöt évig ter­jedhető börtönnel és vagyonelkobzással kell büntetni. Budapest, 1950. évi december hó 6. napján. Dr. Molnár Úrik s. k., igazságügyminiszter.

Next

/
Oldalképek
Tartalom