Országgyűlési irományok, 1947. IV. kötet • 220-264., II-V. sz.

1947-257 • Törvényjavaslat a népnek a büntető igazságszolgáltatásban való részvételéről és a fellebbviteli egyszerűsítéséről

* 268 - 257. szám. tözik, nem várható a közvád erélyes képviselete és a perorvoslati jog céltudatos gyakorlása. Az ügyészségi megbízotti intézmény — bár jelenleg is kifogás alá esik — annyira-amennyire megfelelhet mindaddig, amíg a járásbíróság csak csekély jelentőségű ügyekben ítélkezik. Minthogy azonban a javaslat 9. §-a szerint most már bűntettek is kerülnek járásbírósági hatáskörbe, a közvád képviseletét a közérdeket jobban biztosító módon kell szabály pzri. A leghelyesebb megoldás természetesen az lenne, ha a közvádat a járásbírósági büntetőtanács előtt is államügyész képviselné, államháztartási szempontok azonban ezt a megoldást nem teszik lehetővé, nem is szólva arról, hogy egyik-másik járásbíróság büntető ügyforgalma a jövőben sem fogja egy államügyész teljes .munkaerejét igénybe venni. Éppen ezért a javaslat közvetítő megoldásra törekszik. A 29. § (i) bekezdése szerint a közvádat a járásbírósági büntetőtanács előtt az igaz ságügy miniszter által kijelölt bírósági fogalmazó is képviselheti. A bekezdésben szereplő »is« szóból és az ügyészségi szervezet alapelveiből folyik, hogy az államügyészség, sőt a főállamügyészség bármelyik tagja is elláthatja a vádképviseletet a járásbírósági büntetőtanács előtt ; fontosabb ügyekben nyilván államügyészségi tag fogja ezt a tennivalót teljesíteni. Kisebb ügyekben azonban elegendőnek látszik az igaz ságügy miniszter által kijelölt bírósági fogalmazó vádképviselete. Minthogy a kijelölés jogát az igazságügyminiszter gyakorolja, biztosítottnak látszik az a szempont, hogy csak kellő büntetőjogi gyakorlattal és a szükséges képesítéssel rendelkező bírósági fogalmazó szerepelhessen közvádlóként a járásbírósági büntetőtanács elő^t. Elsősorban nyilván az államügyészséghez szolgálattételre beosztott bírósági fogalmazók fogják ezt a tisztséget betölteni és a járásbíróságnál működő bírósági fogalmazók kijelölésére — amely a fentebb mondottaknál fogva eddig sem bizonyult célravezetőnek — csak végső szükség esetén, nevezetesen elháríthatatlan személyzeti nehézségek folytán kerül majd kisebb ügyekben sor. A közvád képviselete és a közvádló többi tennivalója, nevezetesen a nyomozó hatóságokhoz való viszonya, részletesebb szabályozásra szorul. Ez meghaladná a jelen javaslat kereteit, éppen ezért a 29. § (4) bekezdése az igaz ságügy minisztert hatalmazza fel a részletek rendeleti szabályozására. A Bp. 38. §-ának második bekezdése értelmében az államügyészség a járásbírósági tárgyalás befejezéséig ejtheti el a vádat, míg törvényszéki ügyekben ez a joga az ítélethozás céljából tartott zárt ülés kezdetéig áll fenn. A kétféle szabályozás azon alapszik, hogy a járásbíróság egyesbíróságként* jár el, ott tehát az ítélethozás céljából nem tartanak zárt ülést. Minthogy azonban a javaslat 1. és 2. §-a értelmében a jövőben a járásbíróság is tanácsban ítélkezik, a 29. § (3) bekezdése a vádelejtés időbeli korlátja tekintetében a törvényszéki eljárásra irányuló szabályt kiterjeszti a járásbírósági büntetőtanács előtt folyó eljárásra. A 30. §-hoz. A Bp. 523. §-ának első és második bekezdése értelmében a járásbírósági eljárás során a terhelt letartóztatása alatt is hatósági ellenőrzés nélkül érintkezhetik védőjével és védő hivatalból nem rendelendő ki. A bűnvádi perrendtartásnak a járásbírósági eljárásra vonatkozó ezeket a szabályait a járásbírósági büntetőtanács eljárása tekintetében nem lehet változtatás nélkül fenntartani, mert a járásbírósági büntetőtanács elé — amint arra már többször utaltam — nagyobb súlyú és jelentőségű bűncselekmények is tartoznak. Éppen ezért a 30. § (1) bekezdése a Bp. 62. §-ában foglalt azokat a szabályokat, amelyek a letartóztatott terheltnek védőjével való érintkezését kivételes esetekben korlátozzák, a járásbírósági'eljárásra is kiterjeszti. Hasonló okból mondja ki a 30. § (2) bekezdése, hogy védő kirendelésének a járásbírósági büntetőtanács előtti eljárásban is helye van azokban az esetekben, amelyekben ez a Bp. 56. §-ának 2—4. pontjai szerint a