Országgyűlési irományok, 1947. IV. kötet • 220-264., II-V. sz.

1947-257 • Törvényjavaslat a népnek a büntető igazságszolgáltatásban való részvételéről és a fellebbviteli egyszerűsítéséről

264 257. szám. zés nagyjelentőségű intézkedés, a javaslat az a felett való határozásba be kívánja vonni az ülnököket is. Ilyen értelemben rendelkezik a javaslat 14. §-à. A 15. §-hoz. E § rendelkezése a vádhatóság viszonylatában szerez érvényt annak a rendelkezésnek, amelyet a 13. § az ítélőbírák tekintetében tartalmaz. A 16. §-hoz. A törvényszéki büntetőtanács eljárására az új bűnvádi perrendtartás elkészültéig a bűnvádi perrendtartásnak a törvényszéki eljárásra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni, mert a törvényszéki büntetőtanács hatásköre kizárólag olyan bűncselekményekre terjed ki, amelyek eddig is törvényszéki hatáskörbe tartoztak. A törvényszéki eljárásra vonatkozó szabályokat azonban a nem jogászi elem közreműködéséből szükségszerűen eredő módosításokkal lehet csupán a törvényszéki büntetőtanács eljárására irányadóként megszabni. E módosítások megvalósítására szolgálnak a 16—26. §-ok. A javaslat azonban a kínálkozó alkalmat felhasználva, némely olyan módosítást is hajt végre a törvényszéki eljárás szabályain, amely nem következik ugyan szüksé. szerűen az ülnökök részvételéből, de gyakorlati tapasztalati okoknál fogva kívánatos és a bűnvádi perrendtartás alapelveinek áttörése nélkül megvalósítható. A 17. §-hoz. Már az 1921 : XXIX. te. 7. §-a korlátozta a kötelező vizsgálat eseteit, az 1946 : XIV. te. pedig továbbmenően kimondta, hogy sajtóügyben vizsgálatnak egyáltalán nincs helye. A fejlődés a vizsgálat intézményének megszüntetése felé halad és a jövő bűnvádi perrendtartása nyilván nélkülözni is fogja ezt a nem feltétlenül szükséges, a bűnvádi eljárást sok esetben indokolatlanul késleltető eljárási szakot. A vizsgálat teljes megszüntetése a már ismételten kiemelt szempontokra figyelemmel ezúttal nem látszik célszerűnek. A javaslat 17. §-a mindazonáltal csökkenti azokat az eseteket, amelyekben a vizsgálat kötelező, nevezetesen elhagyja az 1921 : XXIX. te. 7. §-ának 1. pontját, amely bizonyos legsúlyosabb bűncselekmények eseteiben a vizsgálatot elvileg kötelezővé tette. A 18. §-hoz. Az 1946 : XIV. törvénycikk megszüntette a törvényszéki vádtanács intézményét és a vádtanács tennivalóinak egy részét a törvényszéki különtanács hatáskörébe utalta. A különtanács hatáskörébe olyan bírói tennivalók tartoznak, amelyek nem vonatkoznak az ítélkezés érdemére és inkább eljárási jogi jelentőséggel bírnak. A javaslat nem kívánja az ülnököket bírói munkával feleslegesen megterhelni, ennélfogva a 18. § (i) bekezdése kimondja, hogy a törvényszéki különtanácsban az ülnökök szabályként nem vesznek részt. Vannak azonban a különtanácsnak olyan tennivalói is, amelyek már a bűnvádi eljárás lényegére vonatkoznak ; ha ilyen vonatkozásban kell a különtanácsnak határoznia, akkor azt a § (2) bekezdése értelmében ülnökök bevonásával kell megalakítani. Ezek a kérdések az előzetes letartóztatásra, illetőleg a vizsgálati fogságra, az eljárás megszüntetésére vagy felfüggesztésére, avagy sajtótermék lefoglalására vonatkoznak. A törvényszéki különtanács néha első fokon, néha pedig felfölyamodási bíróságként jár el, amennyiben másodfokon felülvizsgálja a vizsgálóbíró végzéseit. Ugyanez lesz a helyzet a javaslat értelmében is (73. §). Ilyen körülmények között a különtanácsot háromféleképpen kellene megalakítani a szerint, hogy az első- vagy másodfokon határoz-e, illetőleg olyan ügyben határoz-e, amelyeket a 18. § (2) bekezdése felsorol. Ehhez képest a különtanács vagy ülnökök részvétele nélkül vagy két ítélőbíróból és három ülnökből vagy három ítélőbíróból és két ülnökből állna. Minthogy ez a szabályozás feleslegesen bonyolult lenne, a. javaslat 18. §-ának (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy valahányszor a különtanács ülnökök részvételével alakul, abban három ítélőbíró és két ülnök v^esz részt, vagyis ilyen esetben a különtanácsot a fellebbezési tanács összetételének megfelelően kell megalakítani, Ez, a, szabályozás anná-l is indokoltabb, mert a különtanács a 18. § (2)