Országgyűlési irományok, 1947. IV. kötet • 220-264., II-V. sz.

1947-257 • Törvényjavaslat a népnek a büntető igazságszolgáltatásban való részvételéről és a fellebbviteli egyszerűsítéséről

2ä8 257. szám. bűnösség, akár a minősítés, akár a büntetés kiszabása terén csak akkor változtathatja meg a vádlott terhére, ha a vádló megfelelő perorvoslattal élt. Ha tehát az elsőfokú ítélet csak a vádlott perorvoslata folytán kerül a fellebbviteli bíróság elé, a fellebbviteli bíróság az ítéletet a vádlott terhére abban az esetben sem súlyosbíthatja, ha ezt indokoltnak tartaná. A reformatio in peius tilalma a liberális jogi szemlélet eredménye, amely jogszabályait akként szerkesztette, mintha a vádlottban egy a hatóságok által ártatlanul szorongatott embert, a perorvoslatban pedig lényegileg szabadságvédő intézményt látna. Eszerint a felfogás szerint a perorvoslat főcélja' nem az anyagi igazság érvényesítése, hanem a, vádlott helyzetének biztosítása. Éppen ezért — ez álláspont szerint — a perorvoslatot a vádlott számára kockázatmentessé kell tenni ; a vádlottat biztosítani kell arról, hogy a perorvoslat érvényesítésével csak javíthat helyzetén, de az sohasem szolgálhat az ő hátrányára. Ha azonban a bűnvádi eljárás és így a perorvoslat főcéljának is elsősorban a közérdek és az anyagi igazság szolgálatát tartjuk, akkor a fellebbviteli bíróságot fel kell szabadítani mindennemű megkötöttség alól, amelyet a perorvoslat számára megszab és lehetővé kell tenni, hogy a felső bíróság -~ ha egyszer az ügy valamelyik fél perorvoslata folytán eléje került — olyan ítéletet hozhasson, amilyent helyesnek és indokoltnak tart. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a reformatio in peiusnak a bűnvádi perrendtartásban lefektetett tilalma idők folyamán már sokat vesztett eredeti merevségéből. Az 1928 :X. te. 24. §-a például kimondja, hogy a pénzbüntetésre vonatkozó jogszabályok helytelen alkalmazása hivatalból orvoslandó, tekintet nélkül arra, hogy a tévedés a vádlott javára vagy hátrányára szolgált-e. Az 1938 : XVI. te. 11. §-a feljogosította a Kúriát arra, hogy a koronaügyész indítványára fellebbezés hiányában is a vádlott hátrányára változtassa meg az ítéletet. A reformatio in peius tilalmának enyhítésére vezetett a csatlakozás intézménye is. A bűnvádi eljáráshoz hasonlóan megtorló természetű fegyelmi eljárásokban* pl. a bírói (1936 : III. te. 46. §) és az ügyvédi (1937 : IV. te. 142. §) fegyelmi eljárásban a súlyosbítási tilalom erőteljes áttörést szenvedett. Ezen a nyomon, jár a bírói gyakorlat is. A Kúria pl. elvi határozatban helyezkedett arra az álláspontra, hogy olyan bizonyítási indítvány elutasítása miatt bejelentett fellebbezés, amely bizonyítási indítvány a tett súlyosabb minősítését eredményező tények megállapítására irányult, magában foglalja a súlyosabb minősítésre irányuló fellebbezést is. Jogegységi döntvényben mondta ki a Kúria, hogy ha a vádló szigorúbb minősítés végett fellebbez, perorvoslata magában foglalja a büntetés súlyosbítására irányuló perorvoslatot is, tehát a fellebbviteli bíróság a minősítés változatlanul hagyása mellett is felemelheti- a vádlott büntetését. A közérdeket, valamint az anyagi igazságot szolgálja és a jogfejlődés helyes irányát követi tehát a jelen törvényjavaslat, amidőn a súlyosbítási tilalmat feloldja és szabad kezet biztosít a fellebbezési bíróság számára az ügy helyes elintézése terén. 6. A súlyosbítási tilalommal függ össze, de a jogerő elvéből is következik bűnvádi perrendtartásunk 442. §-ának az a szabálya, hogy ha a legfőbb államügyész jogegységi perorvoslata folytán a Kúria azt észleli, hogy valamely alsófokú bíróság jogerős határozata vagy intézkedése törvénysértő, rendszerint ennek megállapítására szorítkozik, határozatának azonban a felekre csak kivételesen van hatálya. T. i. a Kúria a törvénysértéssel elítélt vádlottat felmentheti vagy büntet éét enyhítheti, ahhoz azonban nincs joga, hogy a törvénysértés következtében felmentett vagy a törvényesnél enyhébben elbírált vádlottat elítélhesse, illetőleg a törvényszerű büntetéssel sújthassa. A javaslat ezt a korlátozást is el-