Országgyűlési irományok, 1947. IV. kötet • 220-264., II-V. sz.
1947-256 • Törvényjavaslat a Magyar Köztársaság és a Román Népköztársaság között az állampolgárság egyes kérdéseinek szabályozása tárgyában Bukarestben, az 1949. évi február hó 10. napján kelt egyezmény becikkelyezéséről
230 j t 256. szám. ott megjelölt időponton belül történt jelentkezéssel nem nyilvánították ki azt az óhajukat, hogy állampolgárságukat az (i) vagy a (2) bekezdés alapján rendezzék, azt az állampolgárságot tartják meg, amely őket az 1940. évi augusztus hó 30. napján megillette. -(5) Ennek a cikknek a rendelkezései nem alkalmazhatók azokra a személyekre, akik a fenti rendelkezéseknek megfelelő állampolgárságukat egyéb módon rendezték. 2. cikk. (1) A Szerződő Felek azokat a magyar vagy román állampolgárokat, akik az 1940. évi augusztus hó 30. napját* követően állandó lakóhelyüket az egyik Szerződő Fél területéről a másik Szerződő Fél területére helyezték át, a (2) bekezdésben foglalt kivételekkel annak az államnak állampolgáraiként ismerik el, amelynek területén az 1940. évi augusztus hó 30. napján állandó lakóhelyük volt. Az érdekelt személyek ezt az állandó lakóhelyüket kielégítő mó\ don igazolni kötelesek. (2) Az (1) bekezdés rendelkezései nem alkalmazhatók azokra, a) akiket az illető állam állampolgárságuktól személy szerint megfosztott, b) akik önként a fasiszta német, vagy olasz hadsereg kötelékébe léptek. 3. cikk. Az 1. és 2. cikk rendelkezései nem vonatkoznak azokra a személyekre, akik a jelen Egyezmény aláírásának napján az egyik Szerződő Fél által kiállított érvényes útlevéllel tartózkodnak a másik Szerződő Fél területén, valamint azokra a személyekre, akik az 1945. évi április hó 4. napját követően egyéni kérelem alapján valamelyik Szerződő Fél állampolgárságát megszerezték. 4. cikk. (1) Azok a személyek, akik a jelen Egyezmény értelmében nem annak a dreptul de cetaçenie potrivit alineatelor 1 si 2, prezentându-se spre înregistrare ín fata autoritätilor si ín termemig prevazut la alinéatul 3, pástreaza cetätenia a vut a la 30 August 1940. (5) Dispozitiunile acestui articol nu se aplicä acelor persoane care si-au regiementat pe orice alta cale dreptul de cetaÇenie potrivit dispozi^iunilor de mai sus. Articolul 2. (1) Cetatenii maghiari v sau romani cari, dtípa data de 30 August 1940. si-au mutat domiciliul st a oil de pe teritoriul uneia din partile contractante, pe teritoriul celeilalte parti contractante, sunt — cu exceptia celor arätati la alineatul 2 — recunoscuti de » • * pärtlfe- contractante ca cetä^eni ai acelui stat, pe teritoriul cäruia au avut domiciliul stabil înainte de 30 August 1940. Persoanele interesate vor dovedi în mod satisfäcätor acest domiciliu stabil. • (2) Dispozitiunile alinéatului 1 nu se aplicä acelora a) cärora li s'a retras cetätenia de cätre statul respectiv printr'o masure individualä, b) cari s'au înrolat ca voluntari în armata germanä sau italianä fascistä. Articolul 3. Dispozitiunile articolelor 1 si 2 nu se* refera la acele persoane cari se aflä, la semnarea prezentéi Conventiuni, cu un pasaport * valabil eliberat de una din pärtile contractante, pe teritoriul celeilalte parti contractante si nici la acele persoane care au dobândit cetätenia uneia din partile contractante, pe bazä de cerere individualä dupä data de 4 Aprilie 1945. 'Articolul 4. (1) Persoanele care nu sunt, potrivit prezentéi Conventiuni, ceta|eni aj