Országgyűlési irományok, 1947. IV. kötet • 220-264., II-V. sz.
1947-230 • Törvényjavaslat az iparostanulókról és kereskedőtanulókról
112 230. szám. különféle kereskedelmi szakmákhoz tartozó árusítás folyik s a különféle osztályokon a tanuló általános áruismeretre tesz szert. (Itn. 102. §.} A 38. § a tanulóviszony megszűnése bejelentésének kérdését szabályozza. (Itn. 104. §.) VI. FEJEZET. Segédvizsga. A 39. § leglényegesebb új rendelkezése, hogy a segédvizsgának feltételévé teszi — többek között — az iskola megfelelő osztályának sikeres elvégzését. Ez is azt a célt szolgálja, hogy a tanuló iskolai tanulmányait ne hanyagolja el s ne lehessen segéd (szakmunkás) az, aki az iskolában nem felelt meg. tJj e §-ban az is, hogy eszerint valamennyi, tehát a képesítéshez nem kötött iparban alkalmazott tanuló is segédvizsgát tesz. (Itn. 104. §.) A 40. § a segédvizsgabizottságokat az iskolában (s nem mint ma az ipartestületnél) szervezteti meg s ezek összetételének részletes szabályozására szóló felhatalmazást tartalmazza. Ugyancsak felhatalmazást ad azoknak a segédeknek és munkásoknak segédi vizsgája szabályozására, akik tanulók nem voltak. (Itn. 106. és 109. §.) A 41. $ szerint a segédvizsga letételét a segédlevél tanúsítja. (Itn. 105. §.) A 42. § ugyancsak jelentős lépést, jelent a tanulóképzés eredményességének fokozása érdekében: míg a jelenlegi szabályok szerint a segédlevelet a segédi vizsgálat sikertelensége esetén is ki kell adni, csupán a segédi szakbavágó gyakorlat tartama növekedik meg, az új rendelkezések szerint a segédlevél kiadásának előfeltétele a segédvizsga sikeres letétele. Ezzel a vizsgálat komolysága biztosítva van. (Itn. 107. §.) i A 43. § a segédvizsga megtartásáért díj vagy költség szedését tiltja. (Itn. 108. §.) A 44. § kereskedősegédi bizonyítványt rendszeresít, amelyet a kereskedőtanuló a tanulóviszony befejezésével nyerhet el. Az iskola sikeres elvégzését, mint a kereskedősegédi bizonyítvány előfeltételét kívánja biztosítani az a rendelkezés, hogy a munkáltató a bizonyítványba a minősítést csak akkor írhatja be, ha a tanuló az iskolát sikerrel elvégezte. VII. FEJEZET. À tanulók iskolai oktatása. A 45. § szerint a tanulóképzés megfelelő biztosítása érdekében ipariskolákat és kereskedőképző iskolákat kell szervezni s çsak ott, ahol ez nem lehetséges, történhetik az iparostanuló oktatása ipari, illetőleg kereskedelmi tanfolyamon. Addig is azonban, amíg ezeket az iskolákat megszervezik, a tanulók oktatása az eddigi tanonciskolákban történik, ezeknek elnevezése azonban a »tanonc« elnevezés megszűnése folytán iparostanulói, illetőleg kereskedőtanulói iskolára változik. (Itn. 112, §.) A 46. § az iskolalátogatás fontosságára tekintettel és a tanulóképzés egyöntetűségének biztosítása érdekében mindama tanulókat, akik a tanulószerződést huszadik életévük betöltése előtt kötötték, az iskola látogatására, azokat a tanulókat pedig, akik az iskola látogatására nem kötelesek, az iskolai szaktárgyakból vizsga tételére kötelezi. Ezt a vizsgát különleges tanfolyam elvégzéséhez is lehet kötni,