Országgyűlési irományok, 1947. IV. kötet • 220-264., II-V. sz.

1947-230 • Törvényjavaslat az iparostanulókról és kereskedőtanulókról

102 230. szám. fogyatékos vagy idült beteg tanulók ipari (kereskedelmi) oktatásáról az ér­dekelt miniszterek a jelen törvényben foglaltak figyelembevételével rendel­keznek. 49. §. (i) Az iskolában beiratási díjat és tandíjat nem kell fizetni. (2) A tanulók tankönyveiről és tan­szereiről a munkáltató köteles gondos­kodni. 50. §. (1) Az iskolai év általában tíz hónapig tart. (2) Idényhez kötött iparban a szor­galmi időt a tanórák számának csök­kentése nélkül rövidebb időtartamra is össze lehet vonni. (3) Tanítani csak köznapon éspedig esti hat óráig, az illetékes szakoktatási főigazgató engedélyével esti hét óráig lehet. 51. §. (i) Äz iskolák szervezetét, tanítástervét, elhelyezését, a tanerők elméleti és gyakorlati képesítését, mi­nősítését és alkalmazásuk feltételeit az illetékes miniszter a vallás- és köz­oktatásügyi miniszterrel egyetértésben a Szakszervezetek Országos Tanácsá­nak meghallgatásával állapítja meg. (2) Az ipariskola, illetőleg a keres­kedőképzőiskola igazgatójaként, vala­mint három osztályonként legalább egy további főhivatású tanerőt kell alkal­mazni. 52. §. (1) Iskola vagy az illetékes miniszter által kijelölt, közület tulaj­donában lévő vagy rendelkezése alatt álló vállalat mellett az iparostanulók gyakorlati kiképzésének előmozdítá­sára tanműhelyt lehet létesíteni. A tanműhely fenntartásának és a tan­műhelyben történő gyakorlati kikép­zésnek részletes szabályait az illetékes miniszter megállapíthatja. (2) Az illetékes miniszter megenged­heti tanműhely létesítését olyan üzem mellett is, amelyben a 8. § (?) bekez­dése értelmében adott engedély alapján tanulót lehet foglalkoztatni. 53. §. (1) Az iskolák felett a főfel­ügyeletet és az ellenőrzést az illetékes miniszter — a közismereti tárgyak és az általános nevelési elvek tekintetében a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel egyetértve — gyakorolja. (2) Az előbbi bekezdésben foglalt ren­delkezés szempontjából illetékes mi­niszter a) az ipari iskolák, tanfolyamok és tanműhelyek tekintetében — az alábbi b-~d) pontokban foglalt kivételeket nem tekintve — az iparügyi miniszter ; b) az építőipari iskolák, tanfolyamok és tanműhelyek szakfelügyelete tekin^ tétében az építés- és közmunkaügyi mi­niszter, egyébként az építés- és köz­munkaügyi miniszterrel egyetértve el­járó iparügyi miniszter ; c) az ügykörébe tartozó iparágak is­kolái, tanfolyamai és tanműhelyei te­kintetében a földművelésügyi minisz­ter ; d) a kereskedőképzőiskolák és tan­folyamok, továbbá az ügykörébe tar­tozó iparágak iskolái, tanfolyamai és tanműhelyei tekintetében a kereske­delem- és szövetkezetügyi miniszter. (3) A kormány rendelettel az iskolák felügyeletét az előbbi bekezdésekben foglalt rendelkezésektől eltérően is sza­bályozhatja. VIII. FEJEZET. Tanulőotthonok. 54. §. Tanulók részére lakást és ezzel kapcsolatban esetleg élelmezést vagy egyéb szolgáltatást nyújtó intézményt csak az állam vagy az illetékes minisz­ter által kijelölt, közület tulajdonában lévő vagy rendelkezése alatt álló vál­lalat létesíthet és tarthat fenn. 55. §. (1) A tanulóotthon a benne lakó tanulók, illetőleg ezek többségének szakmája szerint illetékes miniszter főfelügyelete alatt áll. A Szakszerveze­tek Országos Tanácsát és az illetékes szakszervezetet a tanulóotthon felett ellenőrzési jog illeti meg. Az egészség­ügyi ellenőrzést hatósági orvos gyako­rolja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom