Országgyűlési irományok, 1947. III. kötet • 159-219. sz.

1947-166 • Törvényjavaslat a büntető ítélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények korlátozásáról és megszüntetéséről szóló 1940:XXXVII. törvénycikkben foglalt kedvezmények kiterjesztéséről

36 166. szám. látszik, a bíróság a mentesítést tárgyalás mellőzésével mondja ki. A közvádlót természetesen ilyenkor is meg kell hallgatni. A T. 17. §-a a mentesülés korlátait tartalmazza, amennyiben kimondja, hogy az akár törvény alapján beálló mentesülés, akár a bíróság által kimondott előzetes vagy utólagos mentesítés az ítélethez fűződő bizonyos hátrányos jogkövetkezményekre nem terjed ki. Ezeket a kivételeket a 17. § 1—6. pontjai sorolják fel. A szóbanforgó felsorolás olyan jogterületek tekintetében is kizárja a mentesülés hatályát, amelyeken azok — a közérdek sérelme nélkül — érvényesülhetnének. Nevezetesen nincs ok az 1. és 2. pontokban foglalt kivételekre, amelyek a honvédség körében való előléptetésre, a lefokozásra, valamint az elvesztett rendfokozat újból való elnyerésére, ületőleg a tartalékos tiszti kiképzésre való jelentkezésre vonatkoznak. Az 1939 : II. te. 36. §-ában foglalt, a tartalékos tiszti kiképzésre vonatkozó rendelkezéseket a demokratikus jogalkotás már amúgy is hatályon kívül helyezte, de ettől függetlenül is megállapítható, hogy az 1. és 2. pont annak a törekvésnek a jegyében keletkezett, amely a múltban tévesen értelmezett katonai érdekből szükségtelen és hátrányos választófalat emelt a katonai és a polgári társadalom között. Ugyancsak nem látszik fenntartandónak a 17. §-nak az országgyűlési képviselővé választás előfeltételeire utaló rendelkezése sem, különös tekintettel arra, hogy a múlt gazdasági rendszerében a vagyon elleni bűncselekmény túlzott jelentőséggel ruháztatott fel, aminek méltánytalan következményei olyan egyének politikai érvényesülését is megakadályozhatják, akik a közösség érdekeinek odaadó és érdemes munkásai lehetnének. Felettébb méltánytalan a 17. § 4. pontjában foglalt rendelkezés is, mert azzal az eredménnyel jár, hogy a nyugellátásból és a hasonló természetű ellátásból bűncselekmény címén olyan személyek is kizárhatók, akik a bűncselekményükhöz fűződő hátrányos következmények alól mentesülnek. Márpedig egyáltalán nem indokolt, hogy az az elítélt, akit akár maga a törvény, akár a bíróság az ú. n. rehabilitáció kedvezményére méltónak talált, az őt egyébként megillető szerény ellátásától elüttessék. Az előadottakhoz képest a javaslat 5. §-a a T. 17. §-ának csupán 5. és 6. pontját tartja fenn. Az 5. pontban foglalt rendelkezésnek megfelelő szabályozást bővebb indokolásra nem szoruló nemzetközi szempontok kívánják meg. Az sem kíván részletesebb magyarázatot, hogy bűncselekmény elkövetéséből vagy az elítélésből származó magánjogi jogkövetkezményeknek rehabilitáció esetében is fenn kell maradniok, mert az elítéltnek nyújtott kedvezmény nem járhat harmadik személyek sérelmével. A büntető ítélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények megszüntetése gyakorlatilag azáltal érvényesül, hogy a kedvezményben részesült elítélt olyan erkölcsi bizonyítványt kap, amely korábbi elítéltetését nem tünteti fel. A rehabilitációnak ezt a nagyfontosságú előnyét a T. 19. §-a, a már bővebben taglalt 17. §-ra tekintettel, több vonatkozásban korlátozza. Nevezetesen az illetékes miniszter felhívására, illetőleg a bíróság megkeresésére az Országos Bűnügyi Nyilvántartó Hivatal a rehabilitáció alá eső elítéltetést is köteles az értesítésben feltüntetni az elítéltnek közszolgálatban alkalmazása, úgyszintén olyan hivatás, ipari vagy más foglalkozás űzésére való feljogosítása tárgyában, amely hivatásból vagy foglalkozásból az arra megbízhatatlannak bizonyult személyt jogszabály rendelkezésénél fogva ki lehet zárni. Ezt a rendelkezést a javaslat nem tartja fenn. A hivatás, ipari vagy más foglalkozásra bocsátás tekintetében a javaslat álláspontja önként következik az 1. § (2) bekezdésével kapcsolatban elmondottakból. De azt sem tartja a javaslat indokoltnak, hogy a közszolgálatban alkalmazás szempontjából legyen mérlegel-