Országgyűlési irományok, 1947. III. kötet • 159-219. sz.

1947-194 • Az országgyűlés közgazdasági és közlekedésügyi, valamint közigazgatási bizottságának együttes jelentése "a kiváltságos haszonvételi jogok megszüntetéséről" szóló 184. számú törvényjavaslat tárgyában

194. szám. 169 tás nem jár. Ha a 8. § rendelkezése folytán megszűnő jog haszonbérbe van adva, a jelen törvény hatálybalépé­sének napján a haszonbérleti jog­viszony is megszűnik; megszűnéséért kártalanítás nem jár. 10. §. A 8. § rendelkezése értelmé­ben megszűnő jog tulajdonosa, haszon­élvezője, illetőleg haszonbérlője a jelen törvény hatálybalépésének napjától számított hatvan nap alatt ugyanarra a helyre szóló komp- (rév-) jognak, továbbá az ahhoz fűződő, illetőleg híddal vagy hajóhíddal kapcsolatos vámszedési jognak engedélyezését kér­heti. A most felsorolt személyeket a megjelölt határidőn belül harmadik személyekkel szemben elsőbbség illeti meg. 11. §. (i) A 8. § értelmében megszűnő jog volt tulajdonosa, illetőleg haszon­bérlője, aki a jelen törvény hatályba­lépésének napjáig a forgalmat fenn­tartani köteles volt, köteles a forgalmat a jelen törvény hatálybalépésének nap­ját követő legfeljebb három hónapig, illetőleg ezen a határidőn belül mind­addig, amíg az engedélyezési eljárás (10. §) befejeződik, továbbra is fenn­tartani. {*) Ha az (i) bekezdésben említett személyek az ott megszabott köteles­ségüknek nem tesznek ; eleget, a közle­kedésügyi miniszter a forgalom fenn­tartásához szükséges berendezési és felszerelési tárgyakat az előző bekez­désben említett időre kártalanítás nél­kül igénybe veheti. 12. §. (i) A jelen törvény hatályba­lépésének napjától kezdve a komp­(rév-) jog, továbbá az azzal, valamint híddal és hajóhíddal kapcsolatos vám­szedési jognak haszonbérbeadásához a közlekedésügyi miniszter engedélye szükséges. (2) Felhatalmaztatik a közlekedés­ügyi miniszter, hogy a komp- (rév-) jog, továbbá az azzal, valamint híddal és hajóhíddal kapcsolatos vámszedési jog gyakorlását és az ilyen jog gyakor­lására jogosító engedély visszavonásá­nak feltételeit rendelettel szabályozza. III. FEJEZET. A királyi kisebb haszonvételi malomjog megszüntetése. 13. §. A királyi kisebb haszonvételi malom jogok a jelen törvény hatályba­lépésének napján megszűnnek; meg­szűnésükért kártalanítás nem jár. IV. FEJEZET. Vegyes és hatálybaléptető rendelkezések. 14. §. A jelen törvény hatályba­lépésének napját a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter a közlekedés­ügyi, valamint az iparügyi miniszterrel egyetértve rendelettel állapítja meg. A jelen törvény 1—7. §-ának végre­hajtásáról a kereskedelem- és szövet­kezetügyi miniszter, 8—12. §-ának végrehajtásáról a közlekedésügyi mi­niszter, 13. §-ának végrehajtásáról pe­dig az iparügyi miniszter az érdekelt miniszterekkel egyetértve gondoskodik. Országgyűlési iromány. 1947—1951. III. kötet. 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom