Országgyűlési irományok, 1947. III. kötet • 159-219. sz.

1947-177 • Törvényjavaslat a büntetőtörvények egyes fogyatékosságainak megszüntetéséről és pótlásáról

177. szám. 91 vagy a hátrány kilátásba helyezése az igény érvényesítésének megengedett eszköze. Egyes jogszabályok ugyanis megengedik pl. az önhatalmú zálogolást, a birtokháborítással szemben való védekezést, ugyancsak megengedett eljárás, ha a sértett a bűncselekménnyel neki okozott kár megtérítését bűnvádi feljelentés kilátásba helyezésével szorgalmazza stb. Minthogy ilyen esetben az elkövető jogosan jár el, cselekményét ki kell venni a jogtalan önbíráskodás köréből. A 32. §-hoz. A bírói gyakorlat a Btk. 355. §-ának szabatos alkalmazásával sikkasztásnak minősíti azt a cselekményt, amellyel valaki a tulajdonjog fenntartásával meg- és átvett dolgot jogtalanul eltulajdonítja vagy elzálogosítja. Ámde kézenfekvő, hogy a vevőnek ez a cselekménye nem mindig érdemel büntetést. Az a vevő ugyanis, aki a vételár egy részét már megfizette, nem egészen alaptalanul érzi magát feljogosítottnak a dologgal való rendelkezésre és eljárásából sokszor hiányzik mindennemű ártó szándék. Ha pedig részletfizetési kötelezettségének továbbra is eleget tesz, cselekménye az eladóra nézve sem jelent sérelmet. A kérdés megítélésénél nem hanyagolható el az a szempont sem, hogy az efféle cselekményeknek a Btk. 355. §-a alá eső sikkasztásként minősítése meg nem érdemelt megbélyegzést jelent éppen azokra a kevésbbé tehetős személyekre, akik szükségleteiket részletre való vásárlás útján szokták fedezni. Éppen ezért a javaslat 32. §-a a tulajdonjog fenntartásával megvásárolt dolog eltulajdonítását a vevő részéről csak akkor minősíti sikkasztásnak, ha az a hátralékos vételárkövetelés kielégítését meghiúsította vagy csorbította. Ha ez az eset nem áll fenn, a vevő nem lesz sikkasztásért büntethető. A 32. § rendelkezését nem teszi feleslegessé a hitelsértésről szóló 1932 : IX. törvénycikk, mert hitelsértést az az adós követ el, aki kielégítési alapul szolgáló saját vagyonát vonja el a hitelező elől, illetőleg teszi számára hozzáférhetetlenné, itt pedig éppen a hitelező tulajdonában levő dolog jogtalan eltulajdonításával vagy elzálogosításával állunk szemben. Abból a szempontból, vájjon a sikkasztás vétségnek vagy bűntettnek minősül-e, a Btk. 356. §-a szerint az elsikkasztott dolog egész értékét kellene figyelembe venni. A bírói gyakorlat azonban számos esetben arra a méltányos álláspontra helyezkedett, hogy a minősítés szempontjából nem a tulajdonjog fenntartásával megvett dolog egész értékét, hanem csupán a vételár hátralékos részét veszi alapul, mert a cselekmény csak ennek erejéig sértette az eladó vagyoni érdekét. Ennek a helyes bírói álláspontnak ad törvényerőt a 32. § (2) bekezdése. A 33. §-hoz. A sikkasztás legantiszocialisabb és legfelháborítóbb esetei közé tartozik a munkavállaló óvadékának jogtalan eltulajdonítása. Kétségtelen ugyan, hogy minden sikkasztás a sértett és az elkövető között fennálló bizalmi viszonnyal való visszaélés, ámde nyilvánvaló az is, hogy a munkáltató részéről a beléje vetett bizalom megcsúfolása sokkal súlyosabb megítélés alá esik. A munkáltató ugyanis gazdaságilag erősebb a munkavállalónál, a munkavállaló rendszerint bízik ebben a nagyobb gazdasági erőben, az óvadékul letett szerény összeget, amely esetleg egyetlen anyagi tartaléka, teljesen biztosnak véli. Ezzel a bizalmi viszonnyal él vissza a munkáltató, ha alkalmazottának óvadékát elsikkasztja. Míg a sikkasztást általában a gazdaságilag gyengébb fél szokta a kedvezőbb anyagi helyzetben levő sértettel szemben elkövetni, addig az óvadéksikkasztás esetében a helyzet megfordul. A cselekmény megvetendő és antiszociális jellegét hangsúlyozza a