Országgyűlési irományok, 1947. II. kötet • 95-158. sz.
1947-116 • Törvényjavaslat az elhagyott javak kérdésének rendezéséről
226 116. szám. napra való korlátozása azért szükséges, hogy a felszámolás mielőbb lebonyolítható legyen ; az érdekeltek jogos igényeit ez már csak azért sem sértheti, mert a javaslat az igények későbbi előterjesztését sem zárja ki, ha a tulajdonos igényének előterjesztésében akadályozva volt s az esetleges késedelem csupán azzal a következménnyel jár, hogy a tulajdonosnak a javai helyett esetleg meg kell elégednie az azokért járó teljes értékű kártalanítással. Minthogy viszont az igények előterjesztésének ilyen szabályozása az államkincstárra nézve túlságosan hosszú ideig tartó függő helyzetet jelentene, indokoltnak látszik az igények ilyen utólagos érvényesítését is a méltányosság szempontjaihoz mért bizonyos korlátozásokhoz kötni ; ezt célozza a 4. § (*) bekezdésében foglalt az a szabály, amely az elhagyottság megszüntetése iránti kérelmek előterjesztésének legvégső határidejét a törvény hatálybalépésétől számított hat hónapban határozza meg. A 4. § (3) bekezdése a fentiekben ismertetett időbeli korlátozások alól a szovjet • hadifoglyok javára megfelelő kivételt állapít me|, az (5) bekezdés pedig a méltányosnak mutatkozó illetékmentességet biztosítja. Az 5. §-hoz. Minthogv a törvény végrehajtása során igen jelentős vagyontárgyak kerülnek az államkincstár tulajdonába, természetszerűen gondoskodni kell ennek a számottevő nemzeti vagyonnak megfelelő számbavételéről és okszerű kezeléséről, illetőleg hasznosításáról is. Az erre vonatkozó szabályozást azonban célszerűbbnek látszik nem magában a törvénybe foglalni, hanem annak megállapítására a kormányt felhatalmazni, mert az etekintetben szükséges részletszabályok körében — különösen a gazdasági viszonyok változása folytán, de esetlég a gyakorlatban szerzett tapasztalatok következtében is — utóbb módosításokra és kiegészítésekre lehet szükséges. A 6\ §-hoz. Az (1) bekezdés a visszakapott javak hiányaiért, illetőleg rongált állapotáért követelhető kártérítést egyrészt a rendes használattal járó káron felül beállott kárra korlátozza; másfelől pedig kimondja, hogy kártérítési követelés csak a javak használójával szemben érvényesíthető, az államkincstárral szemben azonban nem. A kincstárt ugyanis ezekben az esetekben legfeljebb azért terhelhetné felelősség, hogy a használót nem helyesen választotta meg, ez azonban egyrészt a közigazgatás akkori rendezetlensége folytán, másrészt az intézkedések sürgősségére tekintettel, de végül azért sem volna indokolt, mert a javak használatba adásánál, elsősorban a rászorultságot kellett figyelembe venni. A kártérítés kizárása azonban a kincstárral szemben nem jelenti azt, hogy-a kincstár feltétlenül elzárkózzék mindennemű kártérítési igény honorálása elől, ezért a javaslat lehetővé teszi, hogy méltánylást érdemlő esetekben a pénzügyminiszter, a Gazdasági Főtanáccsal egyetértve a kár részleges megtérítését engedélyezhesse, feltéve természetesen, hogy a kár a használóval vagy mással szemben nem érvényesíthető. A (2) bekezdés az elhagyott javak kormánybiztosságának az előbb ismertetett rendelkezések körén kívüleső rendelkezéseiből kifolyólag az államkincstár ellen esetleg támasztható kártérítési igényeket zárja ki, ami összhangban van a kincstár ellen a követelések érvényesítésének számos egyéb jogszabályban meghatározott korlátozásával. A 7. §-hoz. A törvény hatálybalépése napjának megállapítását azért kell a kormányra bízni, mert arra csak a törvény végrehajtásának megfelelő előkészítése után kerülhet sor, ennek az ideje pedig előre nem állapítható meg. Budapest, 1948. évi április hó 29. napján. dr. Mies István s. k, igazságügyminiszter,
