Országgyűlési irományok, 1947. II. kötet • 95-158. sz.
1947-114 • Törvényjavaslat a gyógyszerészetről
114. szám. 169 felállításának szükségességét kérelemre vagy hivatalból —- az Országos Közegészségügyi Tanács meghallgatása után •— a népjóléti miniszter állapítja meg. (2) Közforgalmú gyógyszertár felállítása iránt a 12. §ban meghatározott feltételeknek megfelelő gyógyszerész, továbbá a biztosító intézetek és az Országos Tisztviselői Betegsegélyezési Alap, valamint törvényhatósági jogú városban a törvényhatósági bizottság, megyei városban és községben pedig a képviselőtestület terjeszthet elő kérelmet. 8. §. (1) Olyan községben, amelyben közforgalmú gyógyszertár még nincs, annak felállítása csak akkor engedélyezhető, ha a községnek legalább ötezer lakosa van. Ennél kisebb községben is engedélyezhető azonban közforgalmú gyógyszertár felállítása, ha a gyógyszertárra— a közlekedési és egyéb helyi viszonyok figyelembevételével számbajövő szomszédos községek lakosságával együtt — legalább ötezer lakos esik, de ennek az előfeltételnek fennforgása esetében is csak akkor, ha az új gyógyszertár felállítása következtében valamely már meglévő közforgalmú gyógyszertár forgalma szempontjából számbajövő lakosság száma nem esik az ötezer alá. Közforgalmú gyógyszertár felállítása az említett előfeltételek esetében is csak olyan községben engedélyezhető, amelyben községi orvos vagy körorvos, illetőleg biztosító intézeti orvos lakik. (2) Városban, valamint olyan községben, amelyben már van közforgalmú gyógyszertár, új közforgalmú gyógyszertár felállítása csak akkor engedélyezhető, ha az engedélyezés esetében a forgalom szempontjából mindegyik gyógyszertárra legalább ötezer lakos jut. (3) A jelen § rendelkezéseinek alkalmazása szempontjából az intézeti gyógyszertárat közforgalmú gyógyszertárnak kell számítani. 9. §. Az új közforgalmú gyógyszertár Országgyűlési iromány. 1947—1951, II. kötet. közelebbi helyét (körzetét) a felállítás engedélyezésével egyidejűleg a népjóléti miniszter jelöli ki. 10. §. (1) A közforgalmú gyógyszertárnak az engedélyokiratban meghatározott körzeten kívül lévő helyre való áthelyezését az engedélyes kérelmére a népjóléti miniszter engedélyezi. (2) Az áthelyezésre adott engedély hatályát veszti, ha annak keltétől számított egy év alatt az engedélyes a gyógyszertárát nem helyezi át. 11. §. (1) A közforgalmú gyógyszertári jogosítványt országos pályázat alapján — az Országos Közegészségügyi Tanács, a Magyar Magánalkalmazottak Szabad Szakszervezetének Qyógyszerészi Szakosztálya (a továbbiakban : Szakszervezet) és az Országos Gyógyszerész Egyesület meghallgatása után —- a népjóléti miniszter engedélyezi. fa.) Közforgalmú gyógyszertári jogosítvány engedélyezhető : a) újonnan felállítandó gyógyszertárra (8. §) ; b) megszűnt gyógyszertári jogosítvány (34. §) helyébe. 12. §. (1) Közforgalmú gyógyszertári jogosítványt : a) az alábbi bekezdésekben meghatározott feltételeknek megfelelő gyógyszerésznek ; b) városnak (községnek) ; c) a biztosító intézeteknek és az Országos Tisztviselői Betegsegélyezési Alapnak lehet engedélyezni. (2) -Gyógyszerész közforgalmú gyógyszertári jogosítványt csak abban az esetben kaphat, ha a gyógyszertár vezetésére jogosult (21. §) és gyógyszerészi oklevelének megszerzése után ténylegesen gyógyszertári, vagy a népjóléti miniszter által elismert egyéb gyógyszerészi szakbavágó gyakorlatot folytatott. Ez a gyógyszertári, vagy egyéb gyógyszerészi szakbavágó gyakorlat nem lehet kevesebb : a) kis- vagy nagyközségben lévő gyógyszertárra vonatkozó pályázat esetében öt évnél; 22