Nemzetgyűlési irományok, 1945. III. kötet • 173-209., IV-V. sz.
1945-173 • Törvényjavaslat a szövetkezetekről
• 173. szám. 21 (4) A felügyelöbizottság a közgyűlésen követelheti, hogy indítványait a közgyűlés jegyzökönyvébe felvegyék. (*) A felügyelőbizottság képviseli a szövetkezetet abban az esetben, ha a szövetkezet az igazgatósággal köt jogügyletet vagy a közgyűlés határozata folytán a szövetkezet az igazgatóság tagja vagy tagjai ellen indított pert. Ez a rendelkezés nem érinti az 59. § (») bekezdésében foglaltakat. A közgyűlés tájékoztatása. 82. §. (1) A felügyelőbizottság az igazgatóság által a közgyűlés elé terjeszteni szándékolt minden indítványt előzetesen megvizsgál és vizsgálatának eredményéről a tanácskozás megkez dése előtt a közgyűlésen jelentést tesz. Az évi számadások és, mérleg, nemkülönben a felesleg felosztására vonatkozó indítvány megvizsgálásáról szóló jelentésében megjelöli a vizsgálatnál esetleg alkalmazott szakértők nevét, foglalkozását, lakását és részletesen ismerteti azokat a módozatokat, amelyeknek segítségével a vizsgálatot foganatosította. E nélkül a jelentés nélkül a közgyűlés a mérleg megállapítása és à felesleg felosztása, valamint a veszteség mikénti elszámolása tárgyában érvényesen nem határozhat. (2) A felügyelőbizottság, h a a szövetkezet érdekében szükségesnek tartja, javasolhatja a közgyűlésen az igazgatóságnak vagy egyes tagjainak elmozdítását. Ilyen esetben a fel ügy elöbizottság javaslatának megtárgyalására azonnal rendkívüli közgyűlést kell egybehívni és — annak eredményétől függően — új igazgatóságot, illetőleg új igazgatósági tagokat kell választani. Egyéb feladutok. 83. "§. Az alapszabály a 81. és 82. §-ban említett tennivalón felül más tennivalót is bízhat a felügyelöbizottságra, de az üzletvitellel meg nem bízhatja és a közgyűlés törvényes hatáskörét nem csorbíthatja. A felügyelőbizottsági tagok magánjogi . felelőssége. 84. §. (1) Á felügyelőbizottsági tagok tisztjük teljesítésében a rendes és lelkiismeretes szövetkező gondosságát meghaladó gondossággal kötelesek eljárni, ellenkező esetben felelősek az eljárásukból vagy a mulasztásukból a szövetkezetre háruló károkért. (2) Különösen kártérítésre kötelesek a felügyelőbizottsági tagok, ha a) a közgyűlés elé terjesztett jelentésükben jobb tudomásuk ellenére valótlan adatokat közölnek vagy szándékosan elhallgatják az igazgatóság jelentésében vagy a mérlegben és számadásokban foglalt valótlan adatokat ; b) az igazgatóság az ő tudtukkal és tiltakozásuk nélkül követett el akár szándékosan, akár gondatlanságból a törvénybe vagy az alapszabályba ütköző cselekményt vagy mulasztást ; c) elmulasztották szakértő alkalmazását olyan foiitosabb ügyek megvizsgálásánál, amelyekben az ügyállás teljes tisztázásához szükséges szakértelemmel ők nem rendelkeztek ; d) a szakértő személyének kiválasztásánál gondatlanul jártak el. (3) Az előbbi bekezdésben felsorolt esetekben a 73. § (3) bekezdésének rendelkezései szerint a szövetkezet hitelezőit is megilleti a kártérítési követelés. (i) A • kártérítő követelés, hacsak a kötelezettet csalárdság nem terheli, a károkozó cselekmény vagy mulasztás elkövetésétől számított öt év alatt évül el. Szövetkezetnél tisztet betöltő tagok díjazása. , 85. §. Az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok díjainak megállapítása a közgyűlés feladata; Az igazgatósági tagok évi díjainak együttes öszszege az évi tiszta felesleg tíz százalékát, a felügyelőbizottsági tagok évi díjainak összege pedig az évi tiszta