Nemzetgyűlési irományok, 1945. II. kötet • 71-172., III. sz.

1945-74 • A Nemzetgyűlés igazságügyi és pénzügyi bizottságának együttes jelentése "a magyar zsidóságot ért üldözés megbélyegzéséről és következményeinek enyhítéséről" szóló 73. számú törvényjavaslat tárgyában

I 38 74 szám. v Ez a tény" annakidején mértékadó demokratikus nemzetközi tekintélyek részé­ről is elismerést nyert. Illendő tehát, hogy ez az értékes történelmi tény ebben a törvényben örökíttessék meg. A 2. §-hoz : Az együttes bizottság a (2) bekezdés 5. sorábari a »vagy« szó után, a (a) bekezdés 4. sorában és a (4) bekezdés 2. sorában £edig az »illetőleg« szó után a »zsidó« szót vette fel. , ' A törvényjavaslat 3. és 4. §-ait az együttes bizottság változatlanul az eredeti szövegezésben fogadta el. , ] A tárgyalás során felmerült àz az igény, hogy törvény örökítse meg az»knak — a jelen "törvény hatálya alá nem eső — egyéneknek az érdemeit és emlékét is, akik demokratikus és antifasiszta magatartásuk következtében szenvedtek hasonló üldöztetéseket. A bizottság ezt a kívánalmat magáévá tette és erre a kormány figyelmét ezúton is felhívja. \ "\ Végül' a bizottságban egyöntetűen alakult ki az a felfogás, amely szerint a ; 2. § rendelkezése értelmében létesítendő alap szervezetét és működését szabályozó rendelet megfelelően-biztosítsa azt, hogy az alapból a nem izraelita vallású zsidó származású személyek is kellő támogatásban részesülhessenek. Az együttes bizottság az itt előadottak alapján jelentését azzal terjeszti a t. Nemzetgyűlés elé,, hogy a törvényjavaslatot a mellékelt szövegezésben elfogadni méltóztassék. í l \ Kelt Budapesten, a Nemzetgyűlés igazságügyi és ^pénzügyi bizottságának 1946. évi október hó 2-án tartott együttes ülésében. Sßicher Endre s. Je., * Kiss Bpland s. h, •; az együttes bizottság elnöke. , ' az együttes bizottság előadója.

Next

/
Oldalképek
Tartalom