Nemzetgyűlési irományok, 1945. I. kötet • 1-70., I-II. sz.
1945-5 • Törvényjavaslat Magyarország államformájáról
5. szám. 49 értelmében hadüzenetre, a hadiállapot beálltának megállapítására, békekötésre, végül a honvédségnek az ország határán kívül alkalmazására csak a Nemzetgyűlés felhatalmazásával jogosult. A 12. §-hoz. Az államfői jogkör egyik szükségszerű megnyilatkozása a kegyelmezés és felmentés joga. A törvényjavaslat 12. §-ának (i) bekezdése mindkét jogot megadja a köztársasági elnöknek. A köztársaság elnöke tehát mind a jogerősen elítélt bűntettesnek egyéni kegyelmet adhat, mind pedig kegyelemből megakaszthatja a folyamatban levő bűnvádi eljárást. Kegyelmi joga azonban nemcsak a büntető igazságszolgáltatás területén, hanem mindazokban a vonatkozásokban is érvényesül, amelyekben ennek törvényes rendelkezéseink értelmében helye van (pl. államfői kegyelemmel való utólagos törvényesítés). Megilleti a köztársasági elnököt a felmentés (diszpenzáció) joga is, de szintén csak a törvényes rendelkezések korlátain belül, Mindkétféle jogkörnek törvényes korlátozottságát a 12. § (i) bekezdésének első mondata azzal fejezi ki, hogy utal az államfő kegyelmezési jogára, illetőleg az államfő részére fenntartott felmentés jogára, kifejezést adva ezzel annak, hogy a köztársasági elnök kegyelmezési és felmentési jogát csupán az eddig is fennállott törvényes rendelkezések korlátai között gyakorolhatja. E törvényes korlátozásokon túlmenően a 12. § (i) bekezdése határozott rendelkezéssel kizárja a köztársasági elnök kegyelmi jogköréből az általános, tehát a bűntettesek, illetőleg bűnvádi eljárások meghatározott csoportjára kiterjedő kegyelem (amnesztia) jogát, továbbá a jogi felelősségrevonás során vád alá helyezett vagy elítélt miniszter megkegyelmezését. Ugyanez vonatkozik a Legfőbb Állami Számvevőszék elnökének megkegyelmezésére is. Mindhárom irányban a kegyelmezés gyakorlására csupán a Nemzetgyűlés hivatott. A 13. §-hoz. Az 1848 : III. törvénycikk elveivel összhangban a 13. § (i) bekezdése értelmében a végrehajtó hatalmat a köztársasági elnök a Nemzetgyűlésnek felelős minisztérium által gyakorolja. A köztársasági elnök tehát a végrehajtó hatalom körében nem intézkedik közvetlenül és személyesen, hanem az általa kinevezett és a Nemzetgyűlésnek felelős minisztérium útján. A köztársasági elnököt megillető végrehajtó hatalomban szükségszerűen benne foglaltatik a kormány kinevezésére irányuló joga. Ehhez képest a 13. § (2) bekezdése értelmében a köztársasági elnök nevezi ki és menti fel a miniszterelnököt, valamint — a miniszterelnök előterjesztésére — a minisztereket. A miniszteri felelősségnek alkotmányunkban az 1848 : III. törvénycikk óta meggyökeresedett alapelvéhez igazodva, a köztársasági elnöknek a végrehajtó hatalom gyakorlása körében tett rendelkezései és intézkedései csupán az illetékes felelős miniszter ellenjegyzésével érvényesek (13. § (3) bekezdés). A 14. §-hoz. A köztársasági elnök kinevezési jogkörét szabályozó 14. § véget vet az e téren jelenleg fennálló ideiglenes állapotnak, amely a kinevezési jogkört megosztotta a Nemzeti Főtanács és a nüniszterelnÖk között. Tartalmát illetően a 14. § akként rendelkezik, hogy a köztársasági elnök nevezi ki az V. és az ennél magasabb fizetési osztályba tartozó állami tisztviselőket. A régebbi jogállapot szerint már a VI. fizetési osztályba tartozó állami tisztviselők kinevezési jogát is az államfő gyakorolta, az eljárás egyszerűsítése és gyorsítása érdekében azonban indokoltnak látszik a miniszterek kinevezési jogának egy fizetési osztályra való kiterjesztése. Az ítélőbírák kinevezését a 14. § (1) bekezdése — figyelemmel a bíráskodás különleges alkotmányjogi jelentőségére — fizetési osztályra való tekintet nélkül a köztársasági elnök hatáskörébe utalja. A fennálló rendelkezések értelmében államfői kinevezéssel kerültek betöltésre bizonyos egyéb tisztségek is, amelyeknek viselői nem állami tisztviselők. E tisztNemzetgyűlési iromány. 1945—1949. I. kötet. 7
