Nemzetgyűlési irományok, 1945. I. kötet • 1-70., I-II. sz.

1945-70 • A Nemzetgyűlés igazságügyi bizottságának jelentése " a házasságon kívül született gyermek jogállásáról" szóló 47. számú törvényjavaslat tárgyában

578 70. szám. dálya nincs, a gyámhatóság odahat, hogy a szülők — a lehetőség szerint még a gyermek megszületése előtt — egymással házasságot kössenek. (3) Ha a kiskorú gyermek érdekében a jelen törvény alapján kereset indítása mutatkozik szükségesnek, a gyámható­ság a kiskorú gyermek törvényes kép­viseletére a gondnokot (25. §) hivatal­ból is kirendelheti. A házasságon kí­vül született gyermek érdekében kis­korúsága alatt" szükséges egyéb intéz­kedéseket a gyámhatóság hivatalból köteles megtenni. (4) A jelen törvény végrehajtása során szükséges gyámhatósági eljárás részletes szabályait a belügyminiszter rendelettel állapítja meg. Vegyes és átmeneti rendelkezések. 38. §. (1) Az 5. §-ban meghatározott keresetet a jelen törvény hatályba­lépésekor nagykorúságát már elért gyermek a törvény hatálybalépésétől számított egy év alatt akkor is meg­indíthat)" a,ha arról a tényről, amelyreke­resetét alapítja, a jelen törvény hatály­balépése előtt már tudomást szerzett. (2) A jelen törvény hatálybalé­pése előtt létrejött elismerő nyilat­kozatnak a 10. §-ban megszabott elő­feltételek megvalósulása esetén is csak akkor van teljes hatálya, ha azt a nyilatkozó a jelen törvény hatályba­lépése után a 10. § (1; bekezedése f) pontjának megfelelően tett nyilat­kozattal megerősíti. (3) A 17. §-ban meghatározott ke­reset alapján nincs helye az atyaság bírói megállapításának olyan gyermek tekintetében, aki a jelen törvény ha­tálybalépésekor nagykorúságát már el­érte. 39. §. (1) A 21. §-ban foglalt rendel­kezés a jelen törvény hatálybalépése­kor már folyamatban levő törvénye­sítési eljárás befejezését nem gátolja. (2) A jelen törvény hatálybalépése előtt, valamint az előbbi bekezdés alapján államfői kegyelemmel törvé­nyesített gyermek atyja rokonainak is rokona és velük is törvényes örök­lési kapcsolatban áll. 40. §. A jelen törvény 22. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezést a hatálybalépése előtt házasságon kí­vül született gyermek tekintetében kérelemre kell alkalmazni. A kére­lem előterjesztésére a házasságon kívül született gyermek, a gyermek halála után ivadéka, ha pedig ivadéka nincs, az anyja jogosult; egyébként a kér e­lemelóterjesztés tekintetében az 5. § (5) bekezdése az irányadó. Az intézkedésre akkor is a gyámhatóság hivatott, ha a gyermek a nagykorú­ságát már elérte. 41. §. Azok a kedvezmények, jogok és jogosítványok, amelyeket a köz­igazgatási jogszabályok a házasságból származott gyermek, illetőleg a házas­ságból származott gyermekre tekintet­tel annak atyja vagy anyja részére biztosítanak, megilletik a házasságon kívül született gyermeket, illetőleg annak atyját vagy anyját is. 42. §. (1; A házasságon kívül szüle­tett f úgy érmek, ha hetedik életévét még nem töltötte be, az atyjának a tel­jes hatályú elismerő nyilatkozat kelté­től, illetőleg az atyaságot megállapító ítélet jogerőre emelkedésétől számított hat hónap alatt kifejezett kívánságára a atyjának vallását követi, amennyi­ben ez a vallás a bevettek vagy a törvényesen elismertek közé tartozik. (2) Az 1894 : XXXII. te. 5. §-ának harmadik bekezdése hatályát veszti. 43. §. A jelen törvény a hatálybalé­pése előtt szerzett jogokat nem érinti. 44. §. (1) Vétséget követ el és három hónapig terjedhető fogházzal bünte­tendő, aki a jelen törvény alapján bí­róság vagy más hatóság előtt indított eljárásra vonatkozó beadványt vagy hatósági iratot egészben vagy részben közzétesz vagy az ilyen eljárásról bár­milyen tudósítást közöl. (2) Az előbbi bekezdést nem lehet alkalmazni jogi szaklapban, jogi vagy más tudományos gyűjteményben vagy

Next

/
Oldalképek
Tartalom