Képviselőházi irományok, 1939. XI. kötet • 870-893., XIV-XV. sz.
Irományszámok - 1939-871. Törvényjavaslat a gyógyszerészetről
latok alapján nem bízhatunk abban, hogy megszűnek azok a nehézségek, melyeket egyes helyeken a gyógyszertár hiánya jelent. A letelepedés korlátlan lehetősége ugyanis azt eredményezi, hogy a tőkével rendelkező gyógyszerészek a városokba törekszenek, mert a városokban a verseny lehetősége ellenére is sokkal inkább biztosítani tudják jövedelmüket, mint a falvakban. Ezzel szemben a koncessziós rendszer a letelepedés lehetőségét korlátozza s amint a tapasztalatok bőségesen bizonyítják, még a legkisebb forgalmú gyógyszertárak jogosítványára is mindig van kellő számú pályázó. A koncessziós rendszer régibb történeti múltra tekinthet vissza s azon épül fel, hogy a gyógyszertár közegészségügyi intézmény. Ilyen intézmény fennállásáról és zavartalan működéséről az államhatalom is gondoskodni köteles. Ezért kiválaszt és jogosítvánnyal ruház fel olyan személyeket, akik megfelelő szakképzettség és tőkeerő birtokában a gyógyszertárral szemben támasztott közegészségügyi követelményeket hiánytalanul kielégíthetik. A koncessziós rendszer több évszázados fejlődési folyamata alatt egy tradíciókkal bíró érdemes hivatásrend kialakításához vezetett, melyet a rendszer megbontása létalapjaiban veszélyeztetne. Egyéb okok mellett már csak azért sem látnám a mai viszonyok között célirányosnak a koncessziós rendszer megbontását, mert ezzel mintegy 2000 gyógyszerész sorsát bizonytalanná tenném, a gyógyszertárakba fektetett tőke nagyrészt megsemmisülne, holott nemzetgazdasági okok éppen a tőkeképződés fokozását teszik kívánatossá. A koncessziós rendszer megbontása ezenfelül a közegészségügyi érdeket is hátrányosan érintené, mert attól kellene tartani, hogy a gyógyszerészek nagyrésze városba költöznék és így a falu lakosságának gyógyszerrel való ellátását még megközelítőleg sem lehetne a mai, illetőleg a javaslatban tervezett mértékig biztosítani. A közönségnek gyógyszerrel ellátása lényegesen, mondhatni elvileg különbözik az egyéb közszükségleti cikkekkel való ellátástól. A közönség a gyógyszer minőségét még tapasztalati alapon sem tudja ellenőrizni; a gyógyszer minőségének és összetételének felülvizsgálása oly különleges szakértelmet igényel, amire még a kémikusok is csak külön tanulmányok és tapasztalatok után tehetnek szert. Ilyen módon a gyógyszer jó minősége elsősorban a gyógyszerész megbízhatóságának, másodsorban a gyógyszertárak ellenőrzésének függvénye. A gyógyszerészek megbízhatóságát leginkább a koncessziós rendszer biztosítja, aminthogy e tekintetben a kormányzat az 1876. év óta letelt idő alatt túlnyomóan kedvező tapasztalatokat szerzett. Magyarországon a koncessziós rendszernek vegyes alakzata van érvényben, mely szerint megkülönböztetünk egyrészt tisztán személy jogú, másrészt elidegeníthető (reál) gyógyszertári jogosítványokat. A megosztás azonban csak elvileg áll fenn, minthogy a személyes jogosítványok tekintetében már az 1865. évi legfelsőbb elhatározás megengedi, hogy a személyjogok tulajdonosai és örökösei a gyógyszertár üzlet jogát okleveles gyógyszerészre bármikor átruházhassák. Az 1876 : XIV. törvénycikk sem helyezkedett a tisztán személyes jogosítvány alapjára, mert kimondotta, hogy a gyógyszertári jogosítvány átruházásának engedélyezését a miniszter csak akkor tagadhatja meg, ha az átvevőnek nincs meg a képesítése vagy erkölcsileg megbízhatatlan. Ez az elrendezés nyilván ellentétben áll a személyhez kötött hasznothajtó 1 állami jogosítvány természetével, mely nem idegeníthető el és nem örökíthető át. A közegészségügyi intézménynek tekintett gyógyszertárban azonban már az 1876: XIV. törvénycikk keletkezése idején is komoly -vagyonérték fekszik, ebből magyarázható a törvényhozásnak az az álláspontja, mely — bár korlátozott mér5*
