Képviselőházi irományok, 1939. XI. kötet • 870-893., XIV-XV. sz.

Irományszámok - 1939-871. Törvényjavaslat a gyógyszerészetről

miniszter felhívatík az egészségügy rendezése iránti törvényjavaslatnak még a jelen ülésszak alatti beterjesztésére«. Az Országos Közegészségügyi Tanács tervezetének alapulvételével készült közegészségügyi törvényjavaslat, mint az 1876: XIV. törvénycikk 1876. április 8-án nyert kihirdetést és a XVI. fejezetében foglalkozik a gyógyszerészet szabályozásával. A gyógyszerészí kérdések törvényi szabályozása azonban nem találkozott a gyógyszerészi érdekeltség osztatlan megelégedésével. Az általános magyarországi gyógyszerész egyesület még a törvényjavaslat parlamenti tárgyalása során, 1875 november havában emlékiratot terjesztett a képviselőház elé, kérve, hogy »egy-egy gyógyszertárra legalább 10—15.000 lélek essék,« hozzátéve azonban, hogy »5— 6.000 lélekkel bíró oly helyeken, melyek gyógyszertárral nem bírnak, sem azokhoz 10 kilométernyi körtávolban ilyen nem létezik, új gyógyszertár felállítása engedélyezhető.« Legfontosabb javaslatuk: »A gyógyszerész elhunytával a gyógyszertári jog az özvegyre, illetőleg örökösök javára száll, s ezek javára a fennálló szabályok megtartásával kezelhető, esetleg felsőbb helyeni bejelentés mellett más gyógyszerész utódra is átruházható, vagy eladható. Az özvegy, ha ismét férjhez menne, személyes gyógyszerészi jogát elveszti, azonban a személyes jog elhunyt birtokosának gyermekei számára ezen jog továbbra is fenntartatik.« Az 1876 : XIV. törvénycikk ezeket a kari kívánalmakat nem elégítette ki, úgy, hogy a reformra való törekvés jóformán az első törvényi szabályozás idejére nyúlik vissza. A kormányzat a gyógyszerészet intézményét természetszerűleg nemcsak fenntartani, hanem annak közérdekű és korszerű működését elősegíteni és biztosítani igyekezett. Ebben a tekintetben lényegileg nem is merült fel panasz sohasem, a magyar gyógyszerészet szerencsés konstrukciójánál fogva és belső erői által is hajtva mindig megfelelt a rábízott feladatnak és lépést tartva a tudományos haladással, a közegészségügy szilárd intézményének bizonyult. A múlt század utolsó éveiben tartott első országos gyógyszerészkongresszus sürgette először nyilvánosan a külön gyógyszerészi ^örvény megalkotásának szükségességét, állást foglalva egyebek között a gyógyszerészí kamara felállítása mellett is. A kormányzat 1908-ban foglalkozott először új gyógyszerészi törvény megalkotásának gondolatával. Az akkori belügyminiszter, gróf Andrássy Gyula törvénytervezetet is bocsátott ki. Az Andrássy-féle törvénytervezetet az érdekeltek és a szakkörök ellenzéssel fogadták, mert lényegében az 1876 : XIV, törvénycikk rendszerén épült fel, s a legégetőbb kari kívánságokat nem méltányolta. A tervezet nem is került benyújtásra. 1908-tól 1920-ig a gyógyszerészet két ágazata, a tulajdonosok és az alkalmazottak közötti harc jellemzi a helyzetet. A gyógyszertári alkalmazottak sorsának bizonytalansága, ellátatlanságuk volt az akkori mozgalmak legfőbb indító oka. Dr. Benárd Ágoston népjóléti és munkaügyi miniszter 14.507/1920. számú leiratában a gyógyszerészi érdekeltségekkel a következőket közölte: »A gyógyszerészet reformjára vonatkozó tervezet jelenleg kidolgozás alatt áll és a gyógyszerészi ügy rendezését a hozzáfűződő fontos közegészségügyi szempontoknak és az összes érdekeltek jogos és méltánylást érdemlő ügyeinek figyelembevételével kívánnám annakidején megoldani.« Dr. Bernolák Nándor népjóléti és munkaügyi miniszter 1921-ben újabb megbízást adott gyógyszerészi törvénytervezetnek elkészítésére. A gyógyszerészi alkalmazottak és a tulajdonosi kar közötti harc eközben tovább folyt: az alkalmazottak a korpótlékos pénztárt sürgették. A gyógyszerészet belső társadalmi harca 1925-ben megegyezéssel végződött, amit dr. Vass József akkori népjóléti és munka-