Képviselőházi irományok, 1939. XI. kötet • 870-893., XIV-XV. sz.

Irományszámok - 1939-872. Törvényjavaslat az állami anyakönyvezés szabályainak módosításáról és kiegészítéséről

872. szám. 117 lehetne hatályosan biztosítani azt a célt, hogy az anyakönyv a lehetőség, szerint minden vallás változtatást feltüntessen. A lelkész közlési kötelezettsége egyébként nem zárja ki azt, hogy a vallásváltoztatásnak az állami anyakönyvben teljesítendő bejegyzését maga az érdekelt fél eszközölje ki. Nem érinti ez- az újítás azokat az elől említett jogszabályokat sem, amelyek szerint az új vallásfelekezet lelkésze a korábbi vallásfelekezet lelkészét az áttérésről stb. értesíteni köteles. Ezeknek a jogszabályoknak fenntartására egyházi igazgatás s különösen az egyházi adózás szempontjából továbbra is szükség van. A lelkészi bizonyítványnak [(2) és (3) bekezdés] és értesítésnek [(4) bekezdés] természetesen tartalmaznia kell mindazokat az adatokat, amelyek alapján az anyakönyvvezető megállapíthatja, hogy a vallásváltoztatás a fennálló jogszabályoknak megfelel. Az idevonatkozó részletes szabályok megállapítását a 29. §. (5) bekezdése a rendeleti szabályozás körébe utalja. A 29. §. (s) bekezdése visszaélések meggátlása céljából kimondja, hogy a törvény hatálybalépése után végbement vallásváltoztatásnak közhitelű tanúsítására az állami anyakönyv, illetőleg az abból kiállított okirat szolgál. Ez a rendelkezés tehát nem érinti azokat az anyakönyvi bejegyzéseket, amelyeket a törvény hatálybalépése előtt végbement vallásváltoztatásokra, illetőleg az ezeken alapuló vallásváltozásokra vonatkozóan a "bejegyzés idejében fennállott jogszabályoknak megfelelően teljesítettek, valamint azoknak a lelkészi bizonyítványoknak közokirati bizonyító erejét sem, amelyek az állami anyakönyvezés életbelépése előtt született személyek vallásváltoztatását tanúsítják. Nem érinti természetesen ez a rendelkezés azokat a felekezeti jogszabályokat sem, amelyek a vallás változtatásnak kizáróan egyházi célú igazolására (egyházi igazgatásra, törvénykezésre és más egyházi belügyre) vonatkoznak. A lelkész közlési (értesítési) kötelezettségének megszegéséhez a 37. §. büntetőjogi következményt fűz. A 30, §-hoz. Ez a §. az A. M. T. 18. §-ának idevonatkozó rendelkezéseit néhány módosítással veszi át. Mai jogunk szerint a belügyminiszter abban az esetben, ha valamely eléje kerülő ügyben megállapítja, hogy a bejegyzés szövege hibás vagy hiányos, az anyakönyvet csak a kiigazítási eljárás lefolytatása útján igazittathatja ki, bármely jelentéktelen vagy nyilvánvaló is a hiba vagy a hiány. Teljesen indokolatlan azonban, hogy ilyen esetekben is lefolytassák a kiigazítási eljárást. Lényeges egyszerűsítést jelent tehát a mai jogállapottal szemben a (4) bekezdés rendelkezése. Ez a rendelkezés természetesen nem zárja ki azt, hogy amennyiben a fél utóbb kimutatja, hogy a belügyminiszter rendelkezése téves volt, a kiigazítási eljárás megindításának kérelmezése útján orvosolja az esetleges sérelmet. Az (5) bekezdésnek indokolásra nem szoruló rendelkezése a gyakorlatban már többször felmerült kétség eloszlatását célozza. A 31. §-hoz. A 31. §. (1) bekezdése »anyakönyvi okiratok« gyűjtőnév alatt felsorolja az anyakönyvekből kiállítható okiratokat. Az A. M. T. 16. §-a, illetőleg az A. U. 115. §-a szerint az anyakönyvből kétféle kivonatot lehet kiállítani: az anyakönyvvel szószerint és tartalmilag egyező kivonatot. Ez az osztályozás a gyakorlatban nem vált be. Nem ment át ugyanis a köztudatba, hogy mi a lényeges különbség a kétféle kivonat közt. Ezért a javaslat elvileg fenntartja ugyan a mai rendszert, de az anyakönyvi bejegyzés szövegével szószerint egyezően kiállított anyakönyvi okiratot — jellegének kellő feltüntetése végett — az »anyakönyvi másolat« szavakkal jelöli meg és csupán az anyakönyvi bejegyzéssel tartalmilag egyező, vagyis az anyakönyvi bejegyzés tartalmát a kiál-