Képviselőházi irományok, 1939. VIII. kötet • 608-720., IX-X. sz.
Irományszámok - 1939-647. Törvényjavaslat a városi orvosokról, a községi orvosokról és a körorvosokról, valamint egyes egészségügyi rendelkezések módosításáról és kiegészítéséről
647. szám. 271 való eltiltásit is. A foglalkozástól eltiltásnak a kötelező betegségi biztosítás szempontjából ugyanaz a hatálya, mint az 1927 : XXI. t.-c. 38. §-a alapján elrendelt elkülönítésnek, feltéve, hogy a biztosított, illetőleg igényjogosult családtagja hitelt érdemlően igazolja, hogy korábbi életviszonyainak megfelelő más foglalkozást nem űzhet. 21. §. (i) Az 1940: VI. t.-c. 6. §-a kiegészíttetik azzal, hogy a fertőzőképes vagy arra gyanús gümőkóros megbetegedésben szenvedő anya csecsemőjét is el lehet kényszer útján különíteni. Az elkülönítést az állami gyermekmenhelyben elhelyezés útján kell foganatosítani; az elkülönítés tartama alatt felmerülő gondozási költséget a gyermekmenhely javadalma terhére kell elszámolni. A gyermekmenhely igazgató-főorvosa a kórház vagy egyéb gyógyintézet, városi orvos, községi orvos vagy kör orvos megkeresésére a csecsemőt elkülönítés céljából az 1940. évi VI. t.-c. 4. §-ának (s) bekezdésében megjelölt hatóság határozata előtt is köteles ideiglenesen felvenni. Az elkülönítés tartama alatt a gyermekmenhely! gondozás tekintetében fennálló rendelkezések az irányadók. Az elkülönítést nem szabad fenntartani, ha az anya tüdőbeteggondozó intézet vagy hatósági orvos bizonyítványával, illetőleg felülvizsgálat (1940 : VI. t.-c. 2. §.) útján igazolja, hogy betegségének fertőzőképessége, illetőleg a fertőzőképességnek gyanúja megszűnt. Az elkülönítés részletes szabályait a belügyminiszter rendelettel állapítja meg. (2) Az előbbi bekezdés rendelkezését nem lehet alkalmazni abban az esetben, ha a tiszti orvos megállapítása szerint az anya a csecsemője elkülönítéséről házi vagy egyéb intézeti elkülönítés útján megfelelően gondoskodik. (3) A jelen §. alkalmazása szempontjából csecsemőnek az egy életéven aluli gyermeket kell tekinteni. 22. §. (1) Az egészségügyi segédszolgálat ellátására minden vármegye, törvényhatósági jogú város és megyei város egészségőrt köteles alkalmazni akként, hogy minden járásban, illetőleg minden városban ötvenezer lélekszámra legalább egy egészségőr essék. A vármegyék az egészségőröket teherbírásukhoz képest fokozatosan alkalmazzák. (2) A belügyminiszter engedélyt adhat arra, hogy azokban a megyei városokban, amelyekben a lakóik száma a legutolsó népszámlálás adatai szerint a tizenötezret nem éri el, az egészségőri tennivalókat a (3) bekezdés alapján meghatározott képesítéssel rendelkező, már alkalmazásban álló altisztek (szolgák) is elláthassák. (3) Az egészségőrök járandóságait a belügyminiszter, az egészségőrök alkalmazásának előfeltételeit, a szolgálat körébe tartozó jogaik és kötelességeik tekintetében irányadó szabályokat a belügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértve állapítja meg. (4) Az egészségőrök járandóságait a vármegye, törvényhatósági jogú város, illetőleg megyei város viseli. (0) A jelen törvény hatálybalépésekor a községek tulajdonában álló fertőtlenítőgépek használata tekintetében a belügyminiszter rendelettel intézkedik. (e) A jelen §. (1) és (2), valamint (4) bekezdésének rendelkezései nem nyernek alkalmazást azokon a helyeken, ahol az állami költségvetés terhére javadalmazásban részesülő egészségőrök teljesítenek szolgálatot. A (3) bekezdés rendelkezései — a járandóságokra vonatkozó szabályozás kivételével — az ilyen minőségben alkalmazott egészségőrök tekintetében is irányadók. 23. §. A belügyminiszter egyes városokat és községeket -— a város, illetőleg község anyagi erejének számbavételével — a szükségesnek mutatkozó közegészségügyi közintézmények (üzemek) fokozatos létesítésére vagy fejlesztésére s e célból megfelelő díjak szedésére kötelezhet.