Képviselőházi irományok, 1939. VIII. kötet • 608-720., IX-X. sz.
Irományszámok - 1939-645. Törvényjavaslat a zsidók mező- és erdőgazdasági ingatlanairól
144 645. szám. oldalági atyafiság kihaltával minden birtokjog forrására, a Szent Koronára háramlott vissza. A rendi kötöttségek folytán a magyar föld egészen a XIX. századig tulajdonként zsidókézre nem kerülhetett. A zsidóság a mondott időpontig a magyar földből nem is birtokolt többet, mint amit záloghitelezőként tartott időleges birlalatában, vagy amelyben, különösebben a XVIII. századtól kezdve, mint haszonbérlő helyezkedett el s végül azokat a városi telkeket, amelyeknek birtoklását az egyes városok e korszakban megengedték. Hogy ez még a XIX. század első felében is így volt, arra elegendő bizonyítékul szolgál az 1840: XXIX. törvénycikk, valamint az 1844: IV. törvénycikk is. Az előbb említett törvény 5. §-ában a zsidók ingatlanszerzését illetően csak annyit mond, hogy »amennyiben izraeliták polgári telkek (fundusok) szabad szerezhetésének gyakorlatában lennének, az ily városokban ezen gyakorlat jövőre nézve is megállapíttatik« ; s nem biztosítanak a zsidóság számára több jogot »a nemesi javak bírhatásának nem nemesekre kiterjesztéséről« szóló 1844 : IV. törvénycikkek rendelkezései sem, amelyek a birtokképesség előfeltételéül a bevett valláshoz való tartozást jelölik meg, kizárva ezáltal is annak a lehetőségét, hogy zsidók nemesi ingatlan tulajdonát megszerezhessék. Üj korszak s új lehetőség nyílt meg a zsidóság számára a XIX. század derekán a rendi kötöttség megszűntével. Az 1848-as mélyreható reformok után a magyar birtokos osztály csakúgy, mint a jobbágyság kellő előkészítés és védelem nélkül sodródott bele abba a gazdasági harcba, amelyet a gazdasági szabadság, a gazdasági szabadverseny alapjára helyezkedő új rend kiváltott. A régi védőkereteket lebontották anélkül, hogy újakról gondoskodtak volna s a pénzgazdálkodás törvényeiben, útvesztőiben járatlan magyar társadalmi rétegeket védelem nélkül szolgáltatták ki a korlátlan szabadversenynek. A politikai és gazdasági szabadság kettős pillérére épült új rend politikai tekintetben magától értetődően váltotta ki a zsidók egyenjogúsítására irányuló törekvéseket, a gazdasági szabadság pedig a termelési tényezők közül egyre erősödő szerepet juttatott az ingó tőkének, amelynek természetszerű következménye az lett, hogy az új rend első gazdasági lehetőségeit — számarányát messze meghaladó mérvben — az a zsidóság szállta meg, amelynek a kereskedelemmel, hitellel, általában az ingó tőkével való foglalkozás szinte évezredes öröksége volt. A gazdasági' szabadság, illetőleg szabadverseny következtében megváltoztak a mezőgazdasági termelés alapfeltételei is. A birtokosnemesség a felszabadított jobbágyságban nemcsak ingyenes munkaerőt veszített, de elvesztette a földmíveléshez szükséges s a jobbágyok tulajdonában volt élő és holt gazdasági felszerelést s azokat a terményszolgáltatásokat is, amelyekkel neki a jobbágyság ősidők óta tartozott. A tőkehiány a tulajdonosok egy részét gazdasági felszerelés beszerzése céljából kölcsönök felvételére, más részét pedig arra kényszerítette, hogy birtoka egy részétől megváljék, vagy birtokát haszonbérletileg hasznosítsa. A felvett kölcsönök a bank- és hitelszervezetet mindinkább kézbentartó zsidóság befolyásának csakúgy teret biztosítottak, mint ahogy a zsidók földhaszonbérletei is a zsidók birtoklásának és gazdasági hatalmának a kiterjesztését jelentették. A fenti megállapításokkal gondolatban sem kívánjuk érinteni az 1848-ban minden magyar ember szerint is elodázhatatlanná vált s legnagyobb részében üdvösnek is bizonyult reformok szükségességét. Megállapításunk mindössze annyira szorítkozik, hogy a reformok nyomán bekövetkező gazdasági fellendülés eredményeiből az államalkotó fajta nem részesült olyan mértékben, mint amennyihez ősi jogon, de számarányánál fogva is joga lett volna. A zsidók birtokszerzése tekintetében fennállott korlátozásokat 1860. évi február 18-án, az új korszellemnek megfelelően kiadott császári rendelet, törvényi-
