Képviselőházi irományok, 1939. VI. kötet • 419-543., V. sz.

Irományszámok - 1939-508. Törvényjavaslat a felségsértésről, a lázadásról, valamint a súlyos bűntettek előkészítésének büntetéséről

418 508. szám. A visszalépés büntetlensége, A Btk. 67. §-ában foglalt elvnek megfelelően, a Btk. a kísérlettől való önkéntes elállás és az Önkéntes eredményelhárítás mentesítő hatályát kiterjeszti azokra a cselekményekre is, amelyeket a törvény kísérleti jellegük ellenére befejezett felségsértésként büntet (126. §. 1. és 4. p., 127. §.), vagy előkészítő jellegük folytán külön meghatározott cselekményként von büntetés alá (felségsértésre szövetkezés 130., 131. §§. — felségsértés előkészítése : 133. §. — felhívás felségsértésre : 134. §.). Az elhárítás természetesen nem csupán »a tényálladékhoz tartozó eredményre« vonatkozik, mint a 67. §. 2. pontjában, hanem »minden káros következményre«, azaz minden olyan lehetőség megszüntetésére, hogy az előkészület vagy a kísérlet felhasználásával esetleg más valaki másképpen és máskor, de mégis véghezvihesse a felségsértő cselekményt. Tulajdonképpen az elhárítás egy-egy módjának kiemelése, hogy a 136. és a 137. §-ok külön szólnak a hatóságnál tett feljelentésről — a 137. §. pedig a puszta, másnemű előkészülettel nem párosult szövetkezés esetére a szövetkezetiek rábírásáról »a merénylet felhagyására«. B) A lázadás tekintetében. A Btk. a Második Rész IV. fejezetében az úgynevezett »politikai« bűncselekmények sorában rendelkezik a lázadás büntetéséről. A lázadással szemben védett jogi értékek. A Btk. — nem egészen a büntetőtörvénykönyvek szokott rendszerében — a »lázadás« gyűjtőnév alá tulajdonképpen kétrendbeli cselekményt foglal össze. Idetartozik először is — a királyon kívül — az állam vezetésére hivatott szerveknek, az országgyűlésnek (háznak, bizottságnak) és a kormánynak (152. §.), — azonfelül a polgárok valamelyik oszt4~ lyának, nemzetiségének, hitfelekezetének fegyveres megtámadása (153. §.). A lázadás megkülönböztetése a felségsértéstől és a hatóság elleni erőszaktól. A 152. §. esete nyilván csak akkor minősül lázadássá, ha nem esik a felségsértésre vonatkozó rendelkezések alá, azaz ha nem tartozik céljai közé az alkotmánynak vagy a 127. §-ban védett más jogintézménynek felforgatása. Elkövetési módjában megegyezik a hatóság elleni erőszakkal (1914 : XL. t.-c. ,2. §.), mert mindkét esetben »csoportosulás« törekszik erőszakkal vagy veszélyes fenyegetéssel, az állam valamelyik szervét hivatásában akadályozni, vagy intézkedésre (a Btk. 152. §-a szerint valaminek elhatározására, valamely intézkedésre vagy valaminek elhagyására) kényszeríteni. Azonban a hatóság elleni erőszak nem a kormány, hanem csak egyes miniszter vagy alárendelt közigazgatási vagy bírói hatóság, — nem az országgyűlés, ennek Háza vagy bizottsága, hanem csak ezek tagja, kiküldöttje vagy választott tisztviselője (1914 : XL. t.-c. 2. §. utolsó bekezdése) ellen irányulhat. Lázadás és magánosok elleni erőszak. A 153. §. viszont megegyezik a magánosok elleni erőszakról szóló VII. fejezetnek, a 175. és 176. §-okban foglalt tényálladékaival abban, hogy valamely csoport erőszakosan lép fel személyekkel szemben. A 153. §. lázadási tényálladéka a magánosok elleni erőszak köréből azzal emelkedik ki, hogy a támadásnak »fegyveresen« kell történnie és a megtámadottak nem lehetnek egyes személyek, hanem csak olyanok, akik valamely osztályhoz, nemzetiséghez vagy hitfelekezethez tartozás folytán lettek a támadás célpontjaivá. Ezek szerint a lázadás körének meghatározásában egyfelől a felségsértéssel másfelől a hatóság és a magánosok elleni erőszakkal kell határt vonni. A lázadás két esetét az az elvi kapocs tartja össze, hogy az erőszakos csoport tevékenysége, méreteinél és céljai merészségénél fogva úgy a 152., mint a 153. §. esetében az állami és a társadalmi rend felborulásának veszélyét idézi fel.