Képviselőházi irományok, 1939. V. kötet • 347-418., IV. sz.

Irományszámok - 1939-364. Törvényjavaslat a büntető ítélethez fűződő hátrányos jogkövetezmények korlátozásáról és megszüntetéséről

3oá~ %z£äß m Különösen abból a szempontból, ami a jellemre legélesebb fényt vet, t. i. hogy összeütközésbe került-e már a büntetőtörvénnyel és mennyiben. Másfelől az egyesnek azt a szintén méltánylandónak nevezhető érdekét sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a társadalom felfogásába beilleszkedő, munkás és rendes életmódjával elenyésztethesse a büntetőtörvénnyel való egykori összeütközésének emlékét és hatását. II. A javaslat alapelvei. , 1. A javaslat nem módosítja a jogkorlátozó jogszabályokat. Kétségkívül egyszerűbb és hatásosabb eljárás lenne általános rendelkezéssel hatályon kívül helyezni minden olyan jogszabályt, amely a Btk.-ön kívül állva, bűncselekményhez hátrányos, az elítéltre végeredményben büntetésképpen ható jogkövetkezményt fűz. Igaz ugyan, hogy minden ilyen »malum« a bírói ítéletben kimondott büntetéshez járul és annak súlyát fölösen növeli, de a büntető jogin kívül más szempontokat is figyelembe kell venni. Minden egyes ilyen rendelkezés valamely különleges közérdeknek kíván eleget tenni. Leginkább abból a szempontból, hogy valamely közszolgálatot, közérdekű hivatás vagy foglalkozás gyakorlását csakis megbízható jellemű személyek lássanak el. Bár ha ezeket a jogszabályokat együttvéve szemléljük, sok egyenetlenség tűnik szemünkbe, mert ezek a jogszabályok nem követnek egységes felfogást és némelyik közülük túlzottnak látszó követelményeket állít fel, amit keletkezésük körülményei magyaráznak meg. Mégis egyenként való felülvizsgálásuk és esetleges korlátozásuk a törvényalkotás útjába akadályt gördítene s a sok oldalról várt törvény megalkotását lényegesen késleltetné. 2. Az egyéni elbírálás. A javaslat elfogadja, hogy általában bizonyos bűncselekmények vagy bizonyos súlyosabb büntetések hosszú időre, vagy talán az egész életre szólóan felébreszthetik az elítélttel szemben a teljes társadalmi alkalmasság hiányának vélelmét. Azok a példaképpen felhozható esetek azonban, amelyek a »rehabilitáció« szükséges voltát indokolják és amelyeknek sorát élettapasztalatai alapján szaporítani bárki tudná, meggyőzhetnek arról, hogy mint általában a vélelmeket, egyénekre korlátozva, megfelelő körülmények közt ezt is meg lehet dönteni. ~ "•••'. ;

: Az egyéniesítést el lehet képzelni a cselekmény jellege s az egyén jelleme szerint. A cselekmény talán csupán formailag töltötte be a büntetőtörvénynek elvontan, sokszor az élettől idegenül megfogalmazott tényálladékát, valójában azonban távol áll attól, amire a társadalom az illető bűncselekménytípus említésénél gondol. Vagy a cselekmény elenyészően csekély súlyú, azok közül való, amelyek jelent ék telenségüknél fogva nem is szoktak a bíróság, elé kerülni s amelyek éppen elenyésző voltuknál fogva kevés következtetést engednek a cselekvő egyéniségére. Lehet továbbá, hogy a cselekményt egészen más lélektani indokból követték el, mint amely az elkövetésnek egyébként rendes motívumául szolgál, például a szabályképpen nyereségvágyból eredő deliktumot kivételesen más érdekében, önzetlen, sőt önfeláldozó érzületből. Az egyéniesítés első alapja tehát maga a bűncselekmény, annak erkölcsi jelentősége és lélektani indoka. A bűncselekmény tényálladékának megvalósítása az egyik esetben teljes képét adja az elkövető jellemének, más esetben azzal sokkal lazább kapcsolatban van. Rendszerint csak az elítéltnek a büntetés kiállása után folytatott életmódja bizonyítja be, hogy múló eltévelyedés volt-e vagy a tettes igazi lényének megnyilvánulása. Az egyéniesítés további szempontja tehát az elítéltnek későbbi életfolyása s az abban érvényesülő kisebb-nagyobb fokú társadalmias vagy társadalomellenes lelki irányzat. - :.; - --•'• - Í ••/•* A

z előéltek között való különböztetésre indítanak azok a külső korültáények