Képviselőházi irományok, 1939. III. kötet • 176-280. sz.

Irományszámok - 1939-211. A képviselőház zárszámadásvizsgáló bizottságának jelentése a magyar állam 1937/38. évi zárszámadásáról és a m. kir. Legfőbb Állami Számvevőszéknek úgy e zárszámadásra vonatkozólag, mint a törvényhozás által az 1937/38. költségvetési évre engedélyezett hitelekkel szemben(1937:XI. t.-c.) az 1937/38:I., illetőleg II. félév végén mutatkozó - eltérésekről beadott 20. és 21. számú jelentései tárgyában

244 211. szám. A valódi kezelésnek ebben az összeállításban kimutatott 7*2 millió P pénztári hiányával kapcsolatban rá kell mutatni arra, hogy annak kialakulásánál — mint az a fenti összeállításból is kitűnik — 4-9 millió P-t kitevő kölcsönbevételek is közrehatottak. Figyelmen kívül hagyva e kölcsönbevételeket, megállapítható, hogy az államháztartás 1937/38. évi valódi kezelése tulajdonképpen 12-1 millió P pénztári hiánnyal zárult. Ez a pénztári eredmény az előző évi 8*1 millió P fölös­leggel szemben 20*2 millió P-vel kedvezőtlenebb. Ezzel az egybevetéssel kapcso­latban azonban egyben utalni kell arra a körülményre is, hogy amennyiben — amint az a következőkből kitűnik — az ez évi ú. n. közmunka kiadások nem halad­ták volna túl az előző évi ily kiadásokat, úgy az 1937/38. évi zárszámadás pénztári eredménye a megelőző évihez viszonyítva nem 20-2 millió P-vel kedvezőtlenebb, hanem 0-9 millió P-vel kedvezőbb lenne. Abból a célból, hogy a valódi kezelés "pénztári eredménye a költségvetési tör­vényben megállapított 68 millió P hiánnyal összevethető legyen, az eredményből a kölcsönbe vét el ékhez hasonlóan a fentebb már érintett ú. n. közmunka kiadásokat is ki kell kapcsolni. A költségvetésben ugyanis a kölcsönbevételeken kívül az ú. n. közmunka kiadások sem voltak előirányozva, mert azokat fedezet szempontjából az ide vonatkozó 1933 : II. t.-c. 1. §-a, az 1933 : XXVII. t.-c. 3. §-a, az 1934 : XXI. t.-c. 1. §-a, az 1935 : X. t.-c. 1. §-a és az 1936: XV. t.-c. 1. §-a külön e célra fel­vehető kölcsönök hozadékára, illetve az 1937: XIV. t.-c. 1. §-a a kincstár pénztári készleteire utalta. E kiadások az állami közigazgatásnál 24*1 millió P-t, az állami üzemeknél pedig 7*4 millió P-t, összesen tehát 31-5 millió P-t tettek. E kiadások kikapcsolásával a fentebb említett 12-1 millió P pénztári hiány helyett 19-4 millió P pénztári felesleg jelentkezik, ami az előirányzott 68 millió P hiánnyal szemben 87*4 millió P-vel kedvezőbb eredményt jelent. Itt meg kell még említeni, hogy a zárszámadás előírási eredménye, vagyis a befizetendőül előírt bevételek és a kifizetendőül utalványozott kiadások egybe­vetése szerint mutatkozó eredmény a tényleges (leróvási) eredménynél kedvezőt­lenebb. A zárszámadás szerint ugyanis előírásban az állami közigazgatásnál 21*3 millió P fölösleg, az állami üzemeknél viszont 51 millió P hiány mutatkozik, ami összevontan 29'7 millió P előírási hiányt eredményez a már többízben emlí­tett 7'2 millió P lerovási hiánnyal szemben. Figyelembe kell azonban venni, hogy a 29*7 millió P előírási hiány a tiszta, vagyis oly bevételi előírás alapján nyert megállapítást, amely az év elején mutatkozó bevételi hátralékoknak és a folyó évi-nyers bevételi előírásnak a tárgyévben bekövetkezett változásai (behajthatat­lanság, stb.) levonásával alakult. A nyers bevételi előírás alapján kiszámított előírási fölösleg 56 3 millió P, ami 63 "5 millió P-vel kedvezőbb a lerovási hiánynál. A valódi kezelés a lerovásban a fentebbi összeállítás szerint 7*2 millió P pénztári hiánnyal zárult s az átfutó kezelésben a kiadások a bevételeket 4*8 millió P-vel múlták felül, így az előző évről áthozott 169*7 millió P pénztári maradvány 12 millió P-vel fogyatkozott, úgyhogy az 1938/39. évre 157*7 millió P pénztári maradvány vitetett át. A fentebb közölt 4*9 millió P kölcsönbevétel kizárólag az adósságoknak kincs­tári jegyek letételével helyettesített külföldi szolgálatából ered és törvényes fel­hatalmazáson alapszik. E felhatalmazást az 1937 : XI. t.-c. tartalmazza. Ezen­kívül az 1933 : XXVII. t.-c. alapján a gazdatartozások rendezésének elősegítésére ez évben 15*5 millió P kölcsön folyt be, amely összeg a gazdatartozások rendezésé­vel kapcsolatban létesített alapoknál vételeztetett be. Közmunka kiadások fede­zésére ebben az évben sem vétetett kölcsön igénybe. E kiadások a pénztári kész^ létből fedeztettek. Az országos, valamint a közigazgatási és üzemi adósságoknak folyó évi tiszta

Next

/
Oldalképek
Tartalom