Képviselőházi irományok, 1939. II. kötet • 79-175., III. sz.

Irományszámok - 1939-123. Törvényjavaslat a törvényhatósági bizottsági tagsági jogról

132 123. szem. öt éves fordulónak egyik szaka e_z év december 31-én jár le, a következő pedig az 1944. évi december hó 31-én. Az 1. §. (i) bekezdésében foglalt rendelkezés az öt éves fordulónak csak a folyó évben lejáró szakát tolja el — a már említett okokból — egy évvel. Semmiképpen sem volna azonban indokolt az említett fordulók már kialakult rendjének további megbolygatása; éppen ezért a javaslat az 1944. évi fordulót nem is kívánja érinteni és ez okból a 3. §-ban foglalt rendelkezéssel egy évvel megrövidíti az 1940. évben megválasztandó bizottsági tagok és pót­tagok megbízatásának időtartamát. Azok a tagsági helyek, amelyek a 2. §. rendelkezése folytán üresednek meg, túlnyomórészt pótolhatók póttagok behívása útján, a néhány betöltetlen hely — a törvényhatósági bizottsági tagok nagy létszáma mellett — figyelembe nem is vehető és ezért időközi választásra nincs szükség. Az ilyen esetekre rendelkezik a javaslat 4. §-a olyan értelemben, hogy a törvényhatósági bizottság taglétszámá­ban beállott hiány nem érinti a törvényhatósági bizottság működésének a jog­alapját. Ezzel a rendelkezéssel kapcsolatban reámutatok arra, hogy azzal nem új és eddig ismeretlen szabályt állítunk fel, mert a Budapest székesfőváros közigaz­gatásáról szóló 1930: XVIII. t.-c. 17. §-ának (s) bekezdése is már tartalmaz hasonló rendelkezést. A törvényhatósági választások elhalasztása következtében — figyelemmel az 1929 : XXX. t.-c. 9. és 13. §-ában foglalt rendelkezésekre — mellőzni kell ez alkalommal a legtöbbadófizető választók névjegyzékének az összeállítását is. Ilyen értelemben rendelkezik a javaslat 5. §-a. A javaslat 6. §-a a törvény hatálybalépésére vonatkozóan rendelkezik és a végrehajtásra vonatkozó szokásos felhatalmazást tartalmazza. Kelt Budapesten, 1939. évi október hó 27. napján. vitéz Keresztes-Fischer Ferenc s. k., m. kir. belügyminiszter.

Next

/
Oldalképek
Tartalom