Képviselőházi irományok, 1935. XII. kötet • 679-711., VI-IX. sz.
Irományszámok - 1935-706. A képviselőház véderő, közjogi, közoktatási, közgazdasági és közlekedésügyi, valamint igazságügyi bizottságának együttes jelentése "a honvédelemről" szóló 691. szám törvényjavaslat tárgyában
402 706. delmi szolgáltatás teljesítése iránt azoknak közreműködése nélkül közvetlenül a katonaság intézkedik s — az eljáró katonai parancsnok felelőssége mellett — a szolgáltatást vonakodás vagy ellenszegülés esetében kikényszerítheti, illetőleg a dolgot a tulajdonos távollétében is elveheti. Ezekben az esetekben a parancsnok köteles a lehetőség szerint megbízható polgári személyeket tanukként meghívni és eljárásáról a közigazgatási hatóságot haladéktalanul értesíteni. Eljárás vitás esetekben és panasz esetén. 127. §. (i) Amennyiben valamely honvédelmi szolgáltatásra vonatkozó kötelezettség fennállása, terjedelme, valamint az igénybevétel foganatosítása tekintetében vita merül fel, úgyszintén az igénybevétellel kapcsolatban támasztott panaszok esetében — a 129. §. esetét kivéve — a főszolgabíró (polgármester) határoz. (2) A jelen §. alapján használt jogorvoslatnak az igénybevétel foganatosítására nincs halasztó hatálya. A honvédelmi szolgáltatásokért megállapított térítések, valamint a kártérítések kifizetése. 128. §. A jelen törvény alapján teljesített szolgáltatásokért járó térítést és a szenvedett károkért járó kártérítést rendszerint készpénzben kell kifizetni. Amennyiben a készpénzben azonnal való fizetés nem volna lehetséges, a honvédelmi szolgáltatás teljesítését írásban nyugtatványozni kell. A nyugtatvány alapján a honvédelmi szolgáltatást teljesítő fél, ha a kifizetés már előbb nem történt volna meg, igényét a 129. §. értelmében érvényesítheti. A térítések és kártérítések érvényesítésének módja. 129. §. (1) Amennyiben valamely honvédelmi szolgáltatásért járó tériszám. test a 128. §. értelmében nem fizették ki, illetőleg a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatban okozott kárt nem térítették meg, vagy amennyiben a megállapított térítéssel vagy kártérítéssel az arra igényt tartó fél megelégedve nincs, az igény érvényesítésére az alábbi rendelkezések irányadók. (2) Ha* az igénybevételt háború vagy közvetlenül fenyegető háborús veszély idején (81. §. (1) bek.) foganatosították, a fél igényét a háború, illetőleg a háborús veszély megszűnésétől számított hat hónap alatt írásban vagy szóval az illetékes községi elöljáróságnál jelentheti be ; a minisztérium rendelettel állapítja meg és teszi közzé, hogy ebből a szempontból mely napot kell a háború vagy a háborús veszély megszűnésének napjául tekinteni. (3) A bejelentett igényeket elsősorban községenkint (városonkint) alakított bizottságok veszik vizsgálat alá és állapítják meg. A bizottságok községekben a főszolgabíró, városokban a polgármester, vagy helyettesük elnöklete alatt a képviselőtestület, illetőleg a törvényhatósági bizottság által tagjai sorából évenkint megválasztott két kiküldöttből és a katonai hatóság két kiküldöttjéből állanak. (4) Törvényhatósági jogú város bizottságának megállapítását felülvizsgálat végett közvetlenül a belügyminiszterhez kell felterjeszteni. Nagyés kisközségek, valamint megyei városok bizottságainak megállapításait a vármegyénél alakított bizottság vizsgálja felül és terjeszti fel a belügyminiszterhez. A bizottság elnöke az alispán vagy helyettese, tagjai a törvényhatósági bizottság által tagjai sorából évenkint megválasztott két kiküldött és a katonai kerületi parancsnokság két kiküldöttje. (0) Végérvényesen a belügyminiszternek, továbbá a pénzügyminiszternek, a honvédelmi miniszternek, valamint esetenkint az illetékes miniszternek (124. §.) egy-egy képviselőjéből alakult bizottság határoz. Ha a bi-