Képviselőházi irományok, 1935. IX. kötet • 546-591., IV. sz.
Irományszámok - 1935-590. A képviselőház közjogi bizottságánakjelentése "az országgyűlési képviselők választásáról" szóló 546. számú törvényjavaslat tárgyában
420 .590. szám. »(i) A szavazatszedő küldöttség elnökből, helyettes elnökből, egy vagy két jegyzőből és ugyanannyi helyettes jegyzőből áll. Két jegyzőt és két helyettes jegyzőt a lajstromos és egyéni kerületi együttes választásnál (58. §. (3) bek.) kell alkalmazni. Az elnök és a jegyző tennivalóit akadályoztatásuk esetében helyettesük végzi.«. Ugyanez az ok tette szükségessé az (5) bekezdés ötödik sorában az »elnöke« szó után a következő §. hivatkozás beiktatását is : »(60. §. (2) és (3) bek.)«. A bizottság — a szöveg szabatosabbá tétele céljából — a (7) bekezdés negyedik sorában az »az« szó helyébe és a (s) bekezdés ötödik és hatodik sorában »a választási« szavak helyébe — mindkét helyen — »a szavazási« szavak felvételét határozta el és ugyancsak a szöveg szabatosabbá tételét szolgálja a (9) bekezdés első mondata első részének — az alább következő módon történt — átszövegezése is: »(9) A szavazatszedő küldöttség elnökének, helyettes elnökének, jegyzőjének és helyettes jegyzőjének időközben megüresedett helyeit a választási bizottság tölti be. A szavazási eljárás megkezdése után azonban a helyettes elnök, a jegyző és a helyettes jegyző megüresedett helyeit — a szükséghez képest —- a szavazatszedő küldöttség elnöke tölti be ;«. Az eredeti 58., éj számozás szerint 62. §. A már többször említett az a módosítás, hogy a kétféle szavazást egy napra kell kitűzni, szükségessé tette a §-nak a következő új (4) bekezdéssel való kiegészítését: »(4) Lajstromos és egyéni kerületi együttes választásnál (58. §. (3) bek.) a választási bizottságnak az előző bekezdésekben megállapított feladatkörét a lajstromos választókerület választási bizottsága látja el.«. Az eredeti 59., új számozás szerint 63. §. A §. (4) bekezdésének első sorában a »Másutt« szó helyébe »A választókerület székhelyén kívül« szövegrésznek; az (5) bekezdés utolsó sorában pedig a »fegyelmi« szó elé »— az esetleges büntetőjogi következményektől függetlenül —« szövegrésznek felvétele a szöveg szabatosságát szolgálják. A kétféle választásnak egyszerre tartása teszi szükségessé az alábbi új (7) bekezdés felvételét: »(7) Lajstromos és egyéni kerületi együttes választásnál (58. §. (3) bek.) a jelen §. (1), (4) és (e) bekezdésében a választási bizottság elnökére ruházott jogkör az egyéni választókerületekben is a lajstromos választókerület választási bizottságának elnökét illeti meg; ugyancsak a lajstromos választókerület választási bizottságának elnöke jár el a (3) bekezdésben meghatározott feladatkörben is, ha a lajstromos választókerület székhelye valamely egyéni választókerület székhelyével egybeesik.« A régi A (7) bekezdés számozása az új bekezdés beiktatása következtében (s) lesz. Az eredeti 60., új számozás szerint 64. §. Az (1) bekezdés b) pontjának harmadik sorában a »megjelölve ezt is« szavak helyébe — a szöveget nyelvtanilag helyesebbé tevő »továbbá azt« szavak kerültek. A kétféle szavazás egy napon tartása tette szükségessé a következő szövegű új (2) bekezdés felvételét: »(2) Lajstromos és egyéni kerületi együttes választásnál (58. §. (3) bek.) a hirdetményt az egyéni választókerületekre vonatkozóan is a lajstromos választókerület választási bizottsága teszi közzé.«. Az eredeti (2) bekezdés számozása — az új bekezdés beiktatása folytán (3) lesz. Az új (2) bekezdés beiktatása tette szükségessé az eredeti (2) bekezdés elején lévő »Ezt« szó törlését és a bekezdésnek »A« betűvel kezdését.