Képviselőházi irományok, 1935. IX. kötet • 546-591., IV. sz.

Irományszámok - 1935-585. Törvényjavaslat a gyakorlati irányú középiskoláról

585. szám. 347 készít elő. Az eddigi tanítóképző-intézet ugyanis szűkre szabott célkitűzésével ezt a feladatkört többé nem tudja betölteni. Akkor, amikor növendékeit a nép­iskolai munkára neveli, nem vet számot azzal, hogy az idők folyamán a neveléssel és tanítással foglalkozó életpályáknak egész sora alakult ki. A nevelési pályák erős szétágozódása ma már elengedhetetlen követelménnyé teszi egységes alépít­mény felállítását. A polgári iskolai tanárképzés, a testnevelőtanári, a rajztanári, a gyógypedagógiai, kézimunka-, ének- és zenetanári képesítés, a gazdasági szak­tanítóképzés a tanító- és nevelőhivatás oly gazdag változatát jelenti, amelynek feltétlenül szüksége van a nevelés alapvető ismereteit is közvetítő előkészítő iskolára, éppenúgy, ahogyan a műszaki és gazdasági tudományok nagy széttago­lódása maga után vonta megfelelő középfokú szakoktatási rendszer kiépítését. A nevelési pályákra előkészítő egységes középiskola a liceum, amely közvet­lenül illeszkedik be a gyakorlati irányú középiskolák rendszerébe. A liceum négy­évfolyamú és egyrészt a polgári iskolára, vagy a gimnázium alsó négy osztályára épül fel, másrészt liceumi érettségi vizsgálattal bocsátja útjukra növendékeit. Ezek tehetségüknek és hajlamaiknak megfelelően a nevelési és gyakorlati pályák egész sorában válogathatnak, ezek között is elsősorban választhatják a népnevelő nemes hivatását. A liceum megadja növendékeinek a nemzeti jellegű és gyakorlati irányú álta­lános műveltséget, és emellett olyan általános nevelési ismereteket is nyújt, ame­lyek megalapozzák a nevelési életpályák felé vezető felsőbb tanulmányokat. A liceum tehát, akárcsak a gimnázium, közvetlenül nem képesít egy élethivatásra sem, de előkészít a középiskolai tanárképzés kivételével minden neveléssel foglal­kozó életpályára és ezenfelül képessé tesz az érettségi bizonyítványhoz között szá­mos egyéb főiskolai szaktanulmány végzésére is. Az eddig taglaltakhoz még különleges szempontok járulnak a leányliceum tekintetében. Iskolapolitikánk legkevésbbé halasztható fontos kérdése a leánynevelés ügyé­nek megoldása. A múltban a leányiskolák egy-két esettől eltekintve nem voltak egyebek, mint a fiúk részére alkotott iskolák másolatai. így alakult meg a polgári fiúiskola mellett a polgári leányiskola, a tanítóképző-intézet mellett a tanítónő­képző, a felső kereskedelmi iskola mellett a felső kereskedelmi leányiskola, a gim­názium mellett a leánygimnázium. A fiu- és leányiskolák között jelentéktelen óra­tervi különbségek voltak és a leányok különleges igényeit mindössze a háztartás­tan és kézimunka egy-két órája szolgálta, ez is csak ott, ahol azt a tantervbe fel­vették. A sajátos leánynevelés céljaira szolgáló intézmény mindössze kettő alakult; az egyik az 1875-ben létesült felsőbb leányiskola, a másik az 1926 : XXIV. t.-c. létesítette leánykollégium. Az előbbit a háború után elmosta egyrészt a nők egyen­jogúsítása és művelődési igényeik fokozódása, másrészt áldatlan versengésük a férfiakkal a különféle életpályákért. A leánykollégium pedig különösen a meg­felelő képesítő erő hiányában nem tudta megnyerni a társadalom tetszését és meg­értő támogatását. A leánynevelés ügyét tehát úgy kell megoldani, hogy egyrészt egyesítse a családi hivatás követelményeit a létfenntartás biztosításának lehetőségével, más­részt pedig lehetőleg mentesítse a férfiakkal is betölthető élethivatásokat a nők versenyétől. Ez azonban nemcsak iskolaszervezési, hanem részben társadalom­politikai kérdés is. A mai bonyolult társadalmi berendezkedésben ugyanis számos olyan munkaterület alakult ki, amelynek ellátására egyedül a sajátos berende­zésű női lélek hivatott. Ilyen terület a szociális tevékenységek sokféle faja, ide­értve a betegápolást, a gyermekvédelmet, a népvédelmi szolgálatot, a szegény­gondozást, az iskolanővéri teendőket stb. Szóbajönnek a különböző nevelési terü­44*

Next

/
Oldalképek
Tartalom