Képviselőházi irományok, 1935. VIII. kötet • 468-545. sz.
Irományszámok - 1935-545. Törvényjavaslat a gazdasági munkavállalók kötelező öregségi biztosításáról
545. szám. 337 sági munkavállalók öregségi biztosításának ügyvitele a legegyszerűbb módon, kevés költséggel legyen lebonyolítható. Az olcsó és egyszerű igazgatás célját szolgálja a munkavállalói járuléknak egységes megállapítása is. Abban az esetben ugyanis, ha a munkavállalói járulék a munkavállalók mindenkori bérének meghatározott hányada lenne, a túlnyomórészt terménybérben részesülő mezőgazdasági munkavállalóknál a természetbeni szolgáltatások pénzbeli egyenértékének kiszámítása körül állandóan viták lennének, amelyek elintézése az ügyviteli költségeket jelentős mértékben növelné. Ezt az ügyviteli nehézséget csökkenteni lehetne talán azzal, hogy a pénzbeli egyenértéket az egyes naturáliákra vonatkozóan a f öldmívelésügyi miniszter—vidékenként esetleg eltérően — negyed- vagy félévenként rendelettel állapítaná meg, de a különböző összegű járulékok megakadályoznák a járulékok lerovásával, nyilvántartásával kapcsolatban egyébként keresztülvihető ügyviteli egyszerűsítést. Itt meg kell említenem, hogy a munkavállalói járulékok lerovásánál, mint azt már a 4. §. indokolásában is említettem, a több külföldi államban (Németországban, Olaszországban) használatos bélyegrendszert kívánom bevezetni. Ismeretesek ugyan előttem a bélyegrendszer hátrányai és az ellene a gyakorlatban felmerült kifogások. Ennek ellenére az új biztosítási ág bevezetésénél mégis a bélyegrendszer alkalmazását kell választanom, mert a társadalombiztosításnak ennél az ágazatánál, ahol nagyszámú és egyes tételeiben egészen csekély összegű járulékokkal kell számolni, a járulékok kirovása, lerovása és a készpénzben lerótt járulékok könyvelése o'yan jelentékeny ügyviteli munkát és költségtöbbletet jelentene, amely a befolyó járulékoknak lényeges részét emésztené fel. Amikor tehát a javaslat munkaadói járulék helyett a földadó arányában kivetett munkaadói hozzájárulást és egységes munkavállalói járulékot rendszeresít, feleslegessé teszi a járulékkirovást, elhárítja a természetbeni szolgáltatások pénzbeli egyenértékének esetenkénti megállapításánál minden bizonnyal jelentkező vitákat és módot ad arra, hogy a munkavállalói járulék lerovása a bélyegrendszer bevezetése útján aránylag kevés ügyviteli munkával és ennek megfelelően kevés ügyviteli költséggel ellátható legyen. Munkaadói járulék hiányában a biztosítási könyv alapján még az alacsonyabb kultúrfokon álló munkavállaló is könnyen ellenőrizheti, ragasztott-e be munkaadója annyi bélyeget, mint ahány megkezdett héten dolgozott. A bélyeg értékét nem kell ellenőriznie, az független munkabérétől és az egy héten belül teljesített munkanapok számától. A bélyegrendszerből eredő hátrányok okozta esetleges anyagi károk meggyőződésem szerint meg sem közelítik azt az ügyviteli többletkiadást, amely a bélyegrendszer bevezetésének mellőzésével terhelné a szóbanlévő biztosítási ágazatot. Nem utolsó sorban vettem figyelembe a bélyegrendszer alkalmazása melletti álláspontom kialakításánál azt a szempontot, hogy különösen a kisbirtokos munkaadókat mentesíteni kell az írásbeli munkák végzése alól. A javaslat tárgyalt §-a (2) bekezdésének rendelkezése, amely a munkavállalói járulék lerovását a munkaadó kötelességévé teszi, az általános társadalombiztosítási gyakorlatot követi. A (3) bekezdésben a munkaadó részére biztosított járuléklevonási jog természetes következménye annak, hogy ez a járulék a munkavállalót teiheli. A levonás időbeli korlátozása az utólag felmerülő viták megelőzését biztosítja és így egyaránt érdeke mind a munkaadónak, mind a munkavállalónak. A (4) bekezdés rendelkezése a társadalombiztosítási járuléktartozásnak köztartozási jellegéből következik. Az (5) bekezdés rendelkezése abból a meggondolásból fakad, hogy jogot,illetőleg kötelezettséget nem létesít az a tény, hogy valaki után a biztosítási kötelezettség Képv. iromány. 1935—1940. VIII. kötet. 43
