Képviselőházi irományok, 1935. VIII. kötet • 468-545. sz.
Irományszámok - 1935-521. A m. kir. iparügyi miniszter jelentése az 1930. évben Genfben tartott XIV. Nemzetközi Munkaügyi Egyetemes Értekezleten elfogadott egyezménytervezetekről és ajánlásokról
164 521. szám. a felsorolt egyezménytervezetek és ajánlások bármelyike tekintetében megváltoztatását, nem merült fel. Az 1. alatt említett egyezménytervezet, továbbá a 2. és 3. alatt említett két ajánlás a kényszermunkára, illetőleg a kötelező munkára vonatkozik. Minthogy Magyarországon a kényszermunka vagy kötelező munka semminő formában sem áll fenn, Magyarország ebben a kérdésben nincs érdekelve és így az idézett egyezménytervezet és ajánlások előkészítésének munkálataiban a m. kir. kormány nem is vett részt. Felmerült ugyan a gondolat, hogy az egyezménytervezet a benne kifejezésre juttatott általános emberiességi szempontoknál fogva azokra az államokra nézve sem lehet közömbös, amely államok gyarmatokkal nem rendelkeznek és így a kényszermunka vagy kötelező munka területükön nem áll fenn és hogy ezeket az elveket az államok az egyezmény ratifikálásával egyöntetűén ismerjék el. Ez az elgondolás sem indíthatta azonban 1932-ben a kormányt arra, hogy az egyezmény megerősítését hozza javaslatba. A kormány azon az állásponton volt, hogy a fennforgó súlyos gazdasági és pénzügyi helyzetben nem volna kívánatos a törvényhozást olyan elméleti jelentőségű kérdésekkel foglalkoztatni, amelyeknek magyar szempontból gyakorlati kihatásuk nincs. Nyilvánvalónak látta a kormány azt is, hogy az egyezménytervezetben lefektetett elveket tekintve, elsősorban arra kell törekedni, hogy az egyezménytervezetet a gyarmatokkal rendelkező államok ratifikálják. Az egyezménytervezetnek olyan államok részéről való megerősítése, amelyeket az egyezménytervezet határozmányai nem érintenek, az egyezményben lefektetett emberiességi elveknek hivatalos elismerése ugyan, de ez csak alárendeltebb jelentőségű és csak akkor időszerű, amikor a gyarmatokkal rendelkező államok már mind ratifikálták az egyezménytervezetet. Az egyezménytervezetet a képviselőház elé terjesztése időpontjáig csak három állam, Nagy-Britannia, az ír Szabad Állam és Libéria erősítette meg. Azóta máig további tizenöt állam, nevezetesen Ausztrália, Bulgária, Chile, Dánia, Finnország, Franciaország, Hollandia, Japán, Jugoszlávia, Mexikó, Nikaragua, Norvégia, Olaszország, Spanyolország és Svédország erősítette meg az egyezménytervezetet. A felsorolásból kitűnően eddig sok olyan állam nem erősítette még meg az egyezménytervezetet, amely gyarmatokkal rendelkezik. A fentebb 4. alatt említett egyezménytervezet a kereskedelem és az irodák munkaidejének szabályozásáról szól. Az említett egyezménytervezet óta a törvényhozás megalkotta a munkaviszony egyes kérdéseinek szabályozásáról szóló 1937: XXI. törvénycikket, amely a munkaidő kérdésének szabályozására megadja a törvényes alapot, és pedig azt az elvi álláspontot juttatja kifejezésre, hogy a napi munkaidő nyolc órát, a heti munkaidő negyvennyolc órát, a magántisztviselőknél pedig negyvennégy órát meg nem haladhatja. Természetesen az említett törvény egyúttal módot nyújt arra is, hogy a közérdekből, gazdasági szempontokból, valamint az egyes iparágak és foglalkozások természeténél fogva szükséges kivételek rendelettel megállapíthatók legyenek. Az említett törvény e rendelkezésének, valamint annak ellenére, hogy a kormány az előkészítő lépéseket máris megtette abban az irányban, hogy a törvény rendelkezéseinek megfelelően a munkaidő kérdése a legrövidebb idő alatt megoldható és a magánalkalmazottak minden egyes ágára mennél teljesebb mértékben érvényesíthető legyen, mégsem vagyunk abban a helyzetben, hogy az egyezménytervezetet megerősíthessük, mert az egyezménytervezet határozmányai a posta-, távíró- és távbeszélő szolgálatra is kiterjednek. A postai szolgálatnál pedig különleges természeténél fogva sokkal szélesebb keretekben merülnek fel
