Képviselőházi irományok, 1935. VIII. kötet • 468-545. sz.

Irományszámok - 1935-514. A képviselőház közoktatásügyi és pénzügyi bizottságának együttes jelentése "a Nemzeti Színházról" szóló 468. számú törvényjavaslat tárgyában

132 514. szám. iktatni, hanem irányt szab a színház jövőbeli elhelyezésére nézve is lényegében ugyanazzal a célkitűzéssel, amely törvényhozásunkat már száz évvel ezelőtt is vezette. E törvényjavaslat a hasonló, ünnepi javaslatoktól abban is különbözik, hogy Nemzeti Színházunk sajátos természetének megfelelően szabályoz néhány kapcsolatos más, már hosszabb idő óta rendezésre váró kérdést is, így különö­sen az állami színházak tiszteletbeli és örökös tagjainak írott jogszabályban mindeddig nem rendezett jogviszonyait. E szabályozás célja a fennálló több­irányú jogbizonytalanság megszüntetése mellett főképpen az, hogy a tisztelet­ben és örökös tagság intézményének szellemi és erkölcsi súlya a lehető legmaga­sabb színvonalra emeltessék. Az együttes bizottság a fent előadottakat átérezve, a törvényjavaslatot be­ható vita után egyhangú lelkesedéssel mind általánosságban, mind részleteiben változatlanul elfogadta s jelentését azzal terjeszti a t. Képviselőház elé, hogy a törvényjavaslatot elfogadni méltóztassék. Kelt Budapesten, a képviselőház közoktatásügyi és pénzügyi bizottságának 1937. évi november hó 19-én tartott együttes ülésében. Illés József s. k., Törs Tibor & &., az együttes bizottság elnöke. az együttes bizottság előadója.

Next

/
Oldalképek
Tartalom