Képviselőházi irományok, 1935. VII. kötet • 358-467., III. sz.

Irományszámok - 1935-443. Törvényjavaslat a munkaviszony egyes kérdéseinek szabályozásáról

443. szám. 589 443. szám. Törvényjavaslat a munkaviszony egyes kérdéseinek szabályozásáról. (Előzetes tárgyalás és jelentéstétel céljából kiadatott a képviselőház társadalompolitikai, valamint közgazdasági és közlekedésügyi bizottságának.) Általános rendelkezések. 1. §. A jelen törvény hatálya — a 2. §-ban megállapított kivételektől eltekintve — kiterjed a szolgálati viszonyra, akár természetes, akár jogi személy a munkaadó, ha üzlete, üzeme, egyéb vállalata vagy kereső foglalkozása körében másnak akár testi, akár szellemi munkáját ellenérték fejében igénybe veszi, még pedig akkor is, ha az üzletnek, az üzemnek, a vállalatnak vagy a foglalkozásnak oktató vagy jótékonysági jellege van. 2. §. A jelen törvény rendelkezései nem vonatkoznak: 1. a mezőgazdasági és erdei termelésre, az állattenyésztésre, a halászatra, a kert- és szőlőmívelésre, a selyemtermelésre és méhészetre, valamint az ezekkel összefüggő mellékiparágakra, feltéve, hogy leginkább saját nyerstermékeik feldolgozásával és eladásával foglalkoznak; 2. a közszolgálatra; 3. a közforgalmú közlekedési vállalatokra, beleértve a korlátolt közforgalomra berendezett sajáthasználatú vasutakat is; 4. az 1. §-ban megjelölt üzletek, üzemek, vállalatok és foglalkozások alkalmazottai közül azokra, akik vezető állást töltenek be. I. A munkaidő. , 3. §. Az 1. §. alá eső üzletben, üzemben, egyéb vállalatban vagy foglalkozásban alkalmazott személyzet valóságos munkaideje a munkaközi szünetek beszámítása nélkül huszonnégy óra alatt nyolc óránál és hetenkint negyvennyolc óránál, a tisztviselőké pedig heti negyvennégy óránál hosszabb nem lehet. -: . . A közérdekből, a gazdasági szempontból vagy az illető iparág vagy foglalkozás természete miatt szükséges kivételeket az érdekelt munkaadói .és munkavállalói szervezetek meghallgatása után az illetékes miniszter rendeletben állapítja meg. 4. §. A munkavállalóknak munka közben — ha szükséges — pihenésre és étkezésre megfelelő időt (munkaközi szünetet) kell engedni. Munkaközi szünetnek csupán olyan munkamegszakítást lehet tekinteni, amely legalább negyedóráig tart. A munkaközi szünetek tartama, eltérő megállapodás hiányában, nem számít be a munkaidőbe.