Képviselőházi irományok, 1935. VII. kötet • 358-467., III. sz.

Irományszámok - 1935-437. Törvényjavaslat az öntözőgazdálkodás előmozdításához szükséges intézkedésekről

566 437. szám. öntözéseket létesíteni, aminek — egyéb körülményeken kívül — az volt az oka, hogy az állami segélyen felül szükséges tőkével sem rendelkeztek. Ma a gazdaközönség helyzete még súlyosabb, mint a világháború előtti időszakban volt s ezért ma olyan megoldással kísérletezni, hogy az öntözőműveket a gazdák akár állami támogatással, saját maguk készítsék el, annyit jelentene, mint az öntözések ügyét holtpontra juttatni. Elgondolásom az, hogy az öntözővíz beszerzésére és szállítására szükséges kisebb és nagyobb műveket az állam bocsássa az öntözendő vidék gazdáinak rendelkezésére. Viszont a víz osztására és az öntözendő területek belső berendezésére szolgáló létesítmények költségeit maguk a gazdák fedezzék, mert felfogásom szerint ez már nem állami feladat. Az állam feladata azonban csak odáig terjedhet, hogy a vizet mérsékelt vízdíj ellenében a gazdák rendelkezésére bocsájtja s ezáltal megteremti az öntözéses gazdálkodás lehetőségét. Minden további lépés már az öntözőgazdák egyéni érdeke. Mindamellett figyelemb evévé gazdaközönségünk tőkehiányát, gondoskodtam arról is, hogy a részlet berendezések költségeire a birtokosok állami kölcsönt, esetleg segélyt kaphassanak s e célra a törvényjavaslatban megfelelő összeget irányoztam elő. Minthogy a részletberendezésekre eső költség kataszteri holdankint kereken 100 pengőre tehető, a gazdák megterhelése távolról sem lesz olyan nagy, hogy azt az öntözés jövedelméből ne lehetne fedezni. A víz odaszállításánál az az elv alakult ki, hogy a gazdák az öntözővizet a csatornákból általában vízemelés nélkül vezethessék az öntözendő területekre. Ezáltal elesik a most meglevő alföldi öntözéseknél csaknem elkerülhetetlen vízemelési üzemköltség, ami kataszteri holdanként évi 8—25 pengő megterhelést ad. Még ott is, ahol a víz kivétele a vízfolyásból szivattyúzással van tervbevéve, a vízemelés a folyó partján történik, ami az emelési költség apasztását jelenti, mert a nagy gépegységekkel történő szivattyúzás jóval olcsóbban végeztethető, mint a gazdák egyéni víz emelése. Az öntözéses gazdálkodás elterjedését szolgáló öntözőműveket elsősorban a Tiszántúl aszályos éghajlatú vidékein vettem tervbe. Ennek oka, hogy a legalacsonyabb évi csapadékátlagok jórészben erre a vidékre esnek, azonkívül itt az eső évi megoszlása is kedvezőtlenebb, mint az ország egyéb vidékein. Ez az aszályos terület egyrészt a Tiszától a Körösig, másrészt a Köröstől délre és délnyugatra terül el. A döntésnél mérlegeltem azt is, hogy az öntözővíz lehetőleg olyan vidékekre legyen odavezetve, ahol élővízfolyás nincs és amiatt a nyári vízhiány érzékenyen érezhető. Az ilyen vidéken vezetett csatornák, nemcsak az öntözés szempontjából fontosak, hanem kulturális tekintetből is, mert egyes községek vízellátására, partfürdők létesítésére is alkalmat adnak. Az öntözés a mi viszonyaink között akkor valósítható meg a leggazdaságosabban, ha nagy vízmennyiséget szállító csatornarendszert létesítünk, ami nagy terület egységes és rendszeses vízellátását biztosítja. Ehhez képest mérlegeltem azt a határt, mely a következő néhány évtized alatt megvalósítandó öntözéseket jelenti, másrészt azt a határt is, amelyet a magyar mezőgazdaság által elviselhető költséggel megvalósítandó öntözésekre a Tisza folyó vízhozama biztosít. A fenti két szempont mérlegelése alapján a tiszántúli nagy öntözöcsatorna másodpercenként 60 köbméteres vízszállításával 400.000 kataszteri hold körüli terület lesz öntözhető és ebből kb. 200.000 kataszteri holdnyi öntözés állandó vízszükségletét biztosíthatja. A csatorna a Tisza felsőbb szakaszán építendő duzzasztóműnél ágaznék ki és a Körös vízrendszerébe torkolna. Méreteinél fogva hajózásra is alkalmas és