Képviselőházi irományok, 1935. VI. kötet • 282-357., II. sz.

Irományszámok - 1935-285. Törvényjavaslat az ügyvédi rendtartás tárgyában

104 285. szám. Nem helytálló az az ellenvetés sem, amely szerint az ügyvédek létszámának korlátozása vagy korlátozhatósága ellentétben áll az ügyvédek szabad versenyének követelményeivel. Olyan értelmű szabad verseny ugyanis, aminőből folyó követel­ményeket szembe lehetne állítani az ügyvédi létszám korlátozásával vagy korlátoz­hatósága val, az ügyvédi hivatást illetően az arra vonatkozó jogszabályok rendel­kezése értelmében nincs. A szabad verseny alapkövetelménye ugyanis a korlátlan üzletszerzés, a szabad árajánlat, a kereset körének szélesbítése érdekében a képességeknek a feldícserese, a reklám. Mindezeknek az ügyvédi működés természe­téhez mért megnyilatkozása az ügyvédi hivatás körében vagy jogszabály kifejezett rendelkezése alapján, vagy az ügyvédi hivatás tekintetében fegyelmi felelősség erejével biztosított erkölcsi tekintetekből ki van zár^a. Az úgynevezett »szabad verseny«-re hivatkozás szólamát tehát a tárgyilagos megfontolás kellő értékére szállítja le. Ami pedig a »szabad verseny« nemes értelemben vett fogalmát, a tehet­ségnek, a rátermettségnek kellő érvényesülését illeti, azt az ügyvédi létszám korlá­tozhatóságát jelentő szabályozás semmiféle vonatkozásban sem bénítja, már pusz­tán azért sem, mert az ügyvédi hivatásban a tehetségnek, az arravalóságnak érvé­nyesülése, mint gyakorlati, tehát kereseti vagy erkölcsi értéket jelentő valóság, csak az ügyvédi karba felvétel után kezdődhetik; ebből a szempontból tehát az úgynevezett szabad ügyvédség rendszere és az ügyvédi létszám korlátozhatóságá­nak rendszere között nincs különbség. Nincsen súlya annak az élvelésnek sem, hogy a létszám korlátozása vagy korlátozhatósága veszélyezteti az ügyvéd szabadságát és függetlenségét. A javaslat szerint ugyanis a korlátozás csupán annak megállapítását jelenti, hogy a korlá­tozás helyén és annak tartama alatt a megüresedő helyeknek hányadrészét lehet új felvétellel betölteni, tehát nem jelenti a felvételre kiválasztást; azonfelül a javaslat a korlátozás kezdeményezését az ügyvédek önkormányzatának körébe utalja. A korlátozott létszám keretén belül működő, tehát a valóságos ügyvédek működésének szabadságát és függetlenségét a korlátozhatóság ténye és a korlá­tozás bekövetkezése tehát semmiféle vonatkozásban sem érinti. Ugyanilyen megítélés alá esik az az ellenvetés, amely szerint az ügyvédség hivatásánál fogva a közszabadságok őre, ezéit az ügyvédi működés maga sem tűr­het semmiféle korlátozást. Ennek az ellenvetésnek csak abban az esetben lenne gyakorlati számbavehet őségé, ha a létszám korlátozása az ügyvédséget vala­milyen hatóságtól tenné függővé. Ennek ellenkezőjére kellő nyomatékkal mutat­tam rá a fentiekben. Helyesbítésre szorul az a közkeletű szólam is, amely kellő átgondoltság nélkül keres kizárólagos kapcsolatot az ügyvédség intézménye és a közszabadságok oltalmazása között. A legnagyobb készséggel ismerem el a magyar ügyvédségnek a közszabadságok védelme körül kifejtett, nemes hagyományainak és emelkedett szellemű nevelésének megfelelő nagyjelentőségű működését. Nem lehet azonban kétségbevonni azt, hogy az ügyvédség nem hivatásánál fogva oltal­mazója a közszabadságoknak, hanem hivatásának gyakorlása közben kerülhet olyan helyzetbe, hogy a jogszabályok megtartásának figyelője s azok alkalmazá­sának szorgalmazója lehet. Mindezzel szemben — a már kifejtetteken felül — csupán annak kiemelésére szorítkozom, hogy a létszám korlátozása az ügyvédi munka keresletének és kínála­tának egyensúlyát van hivatva biztosítani, amellett alkalmas az egy ügyvédre jutó ügyek számának növelésére, ezáltal a perköltségek egyenlékeny csökkentésére, végeredményben tehát nem csupán az ügyvédi és az ügyvédjelölti kar érdekeit moz­dítja elő, hanem a jogkereső közönségnek is a legközvetlenebb érdekében áll. 3. Nyomatékosan hangsúlyozom, hogy a javaslat a magyar jogfejlődés történeti és tételes értékeinek talajából nőtt ki, kizárólag a magyar életviszonyok erőteljes *

Next

/
Oldalképek
Tartalom