Képviselőházi irományok, 1935. IV. kötet • 197-238. sz.
Irományszámok - 1935-197. Törvényjavaslat az ipari közigazgatás egyes kérdéseinek szabályozásáról
197. szám. 23 árunak az észszerű gazdálkodással ellentétes alacsony áron való árusításával az ezáltal érintett versenytársnak gazdasági létét veszélyezteti. Ez a védelem azonban a tisztességtelen verseny-perek hosszadalmassága és költséges volta miatt nem bizonyult elegendőnek s felmerült a szüksége annak, hogy a kisipar részére az árrombolókkal szemben gyors és lehetőleg költségmentes védelem biztosíttassék. Erre két módozat látszott alkalmasnak. Az egyik szerint az 1934. évi osztrák ipartörvény-novella rendelkezéséhez hasonlóan az ipartestületek, illetőleg ezek szakosztályai féljogosíttattak volna arra, hogy kötelező legkisebb árakat, illetőleg munkadíjakat állapítsanak meg s azokat az iparosokat, akik ezen az áron alul árusítanak, illetőleg ezen a díjon alul vállalnak munkát, az ipartestületi szék útján pénzbírsággal sújtsák. Ez a megoldás azonban több tekintetben aggályos. Egyrészt a kötelező legkisebb árak megállapítása az árak megmerevítésével jár s ez a fogyasztó szempontjából is káros, másrészt nálunk az ipartestületi szék egyelőre még nem alkalmas ilyen természetű feladatok teljesítésére. Ezért a javaslat a másik megoldást választotta és némileg az ugyancsak Ausztriában működött választott bíróságok, méginkább a németbirodalmi kézműveskamarák becsületbíróságaihoz hasonlóan, az árrombolás kérdésében való döntésre külön bizottságot szervez és pedig a Kereskedelmi és Iparkamara kebelében, ennek elnöke vagy helyettese elnöklete alatt. A kamarai bizottság csupán panasz esetében jár el, panasszal csak az ipartestület elöljárósága élhet amiatt, hogy valamely iparban az iparosság egy része az ipari készítményeknek árát, illetve a vállalt munkának díját az iparűzés tisztségét sértő egészségtelen versennyel oly mértékben szorítja le, hogy emiatt az iparosság többi részének életfenntartását veszélyezteti. Az elöljáróság az érdekelt szakosztály előterjesztésére ezt a panaszt köteles megtenni. Az a rendelkezés, hogy panasszal csak az ipartestületi elöljáróság élhet, van hivatva biztosítani azt, hogy az iparosok felesleges zaklatásnak ne legyenek kitéve. A bizottság azoktól az iparosoktól, kiknek eljárását panasz tárgyává tették, költségszámításaikat elkéri és ha megállapítja, hogy a panaszolt ár, illetőleg munkadíj nem fedezi az önköltséget és nem felel meg a rendes és észszerű gazdálkodás feltételeinek, ebben az esetben a szakosztálynak, illetőleg az ipartestületnek azt a tagját, aki az iparűzés tisztségét sértő eljárást elkövette, 100 pengőig terjedhető pénzbírsággal sújthatja. Rendes és észszerű gazdálkodásnak nem tekinthető az, ha az iparos állandóan önköltségen alul, olyan áron árusít, hogy abból a fentebb említett köztartozásokat nem tudja fizetni s munkásainak nem tud tisztességes • bért adni. A bizottság határozata ellen az illetékes miniszterhez van fellebbezésnek helye, aki szükség esetében az Árelemző Bizottság bevonásával határoz. Az, hogy az Árelemző Bizottságot ezekben az esetekben is meg lehet hallgatni, a felsőbbfokú döntés teljes szakszerűségét van hivatva lehetővé tenni. A szakasz többi rendelkezése a bírság hovafordítására és behajtására vonatkozik, valamint felhatalmazza az illetékes minisztereket, hogy az igazságügyminiszterrel egyetértve a bizottság szervezetének és eljárásának részletes szabályait rendelettel állapítsák meg. E szabályok megállapításánál arra kell majd törekedni, hogy egyszerűek legyenek, az eljárás gyors lebonyolítását, az üzleti és üzemi titkok megóvását biztosítsák. Amennyiben a kamarai bizottság a működéséhez fűzött várakozásnak megfelel, hatáskörének kiterjesztését megfontolás tárgyává kell tenni. A 30. §-hoz. A munkaszabályszerződések kötését már számos külföldi állam szabályozta. Ezen a téren Ausztria az 1919, évi december hó 18-án alkotott tör-
