Képviselőházi irományok, 1935. IV. kötet • 197-238. sz.
Irományszámok - 1935-197. Törvényjavaslat az ipari közigazgatás egyes kérdéseinek szabályozásáról
197. szám. 11 a »mester« szónak használatát nyújtja. A tanonci évek ipari munkában eltöltésének elrendelése és a segédi vizsgálat bevezetése az ipari szakkörök megállapítása szerint is igen jelentős eredménnyel járt. mindazonáltal korántsem biztosítja a szakismeretek fennforgásának azt a mértékét, amellyel a technika fejlődése, az életviszonyok változása és a közönség igényének megnövekedése közepette az önálló iparosnak, illetve a kézműiparosnak rendelkeznie kell. A közönségnek és magának az iparosságnak is egybehangzó panasza, hogy az iparosok nem rendelkeznek a megfelelő szakismeretekkel és ennélfogva a kisiparnak és a gyáriparnak egyértelmű kívánsága, hogy az önállósulásnak nemcsak mindkét előkészítő fázisát: a tanonci időt s a segédi szakbavágó gyakorlatot kell megszigorítani és meghoszszabbítani, hanem az Önállósulás feltételeként meg kell kívánni a mestervizsga letételét, illetve be kell vezetni a kötelező mestervizsgálat intézményét is. A törvényjavaslat — a tanidőre és a segédi gyakorlatra vonatkozó rendelkezések újabb szigorítása mellett •—• kötelezővé is teszi a mestervizsgálat letételét, amiben nem csekély része van annak a körülménynek is, hogy külföldön (pl. Ausztriában, Németországban, Jugoszláviában, Bulgáriában, Lengyelországban) a mestervizsgálat rendszeresítése a kézművesiparosság szakmai, üzleti és általános gazdasági ismereteit nagy mértékben fokozta. A képesítés elvének szigorításából folyik- a kézműiparosság kívánságának megfelelő az a rendelkezés is, hogy a közkereseti és a betéti társaság minden egyes tagjának, illetve beltagjának az ipar gyakorlásához megkívánt kellékek meglétét saját személyében kell igazolnia, ha a társaság a kézműves jellegű iparűzés szokásos keretei között gyakorol képesítéshez kötött ipart. B) A világháború és az azt követő esztendők gazdasági természetű törvényalkotásának a dolog természetéből folyóan jellemző ismérve a közszempontok minél élesebb kidomborítása, a közérdek minél hatásosabb védelme. Ezeket a szempontokat az 1922 : XII. törvénycikk csak az engedélyhez kötött iparoknál érvényesítette. A törvényjavaslat a gyakorlati tapasztalatokkal indokolt szükség folytán, nevezetesen az üzleti erkölcs védelme, a közönség sokszor joggal megrendült bizalmának visszaállítása és a tisztes iparos tártadalmi tekintélyének emelése érdekében egyéb iparok gyakorlásánál is megkívánja a megbízhatóság fennforgását. C) A kereskedelem munkakörének az ipar munkakörétől elválasztása érdekében már az 1922 : XII. t.-c. 47. §-a jelentős lépést tett. Különösen a ruházati iparokban előfordult visszásságok és szabályellenességek azonban szükségessé teszik a kereskedelem és ipar munkaköre között a határvonalnak még élesebb megvonását. Ezért a törvényjavaslat — a forgalom igényeinek megóvása mellett — korlátozza a kereskedő megrendelésátvételi és mértékvételi tevékenységét. Az I. fejezet megold még több, jelentős kérdést: szabályozza a kiskorú unokák iparűzési jogát, lehetővé teszi a villamos energiának ellenérték fejében elosztásával foglalkozó vállalkozó részére, hogy községekben villanyszereléssel foglalkozzék ; a közigazgatási szempontból nehézséget okozó ipari reáljogot megfelelő, hosszú átmeneti idő kitűzése mellett megszünteti és végül, szociálpolitikai szempontból jelentős vívmányt vezet be : a fizetéses szabadságot a tanoncok részére. II. A kézművesiparosság boldogulásának egyik jelentős tényezője szervezeteinek megfelelő működése. A kézműipar megerősítését célzó törekvéssel szükségképpen együtt jár a törvényes érdekképviseleteknek: az ipartestületeknek támogatása. A szervezetek fejlesztése azonban nemcsak működésük pénzügyi előfeltételeinek biztosításával, hanem még inkább a kari szellem es összetartozás ápolását célzó rendelkezések alkotásával, valamint a feladatkör bővítésével érhető 2*
