Képviselőházi irományok, 1935. III. kötet • 104-196. sz.

Irományszámok - 1935-110. Törvényjavaslat a családi hitbizományról és a hitbizományi kisbirtokról

144 110. szám. gyakorlására hivatva van. A kijelölt hitbizományi bíróság részéről a jóváhagyás után követendő eljárásra vonatkozó szabályok megfelelnek mai jogunknak. Egyébként a javaslat a III. fejezet értelmében alapított új hitbizományra is kiterjeszti a II. fejezet szabályait azokkal az eltérésekkel, amelyek az utódlási rendre nézve a 77. §-ból következnek. A 77. §-hoz. Mint a 68. §. indokolásnál már érintettem, az alapítóügyletet nem teszi érvénytelenné az a körülmény, hogy az alapító az utódlás rendjét esetig egyáltalában nem vagy csak általánosságban mozgó kijelentéssel vagy egyébként nem kimerítően határozta meg. Erre az esetre a 77. §. diszpozitív szabályokat tartalmaz. Ezek lényege az, hogy elsősorban a fiági fiutódok, utánuk a leányági fiutódok, ezek után a fiági leányutódok, végül a leányági leányutódok vannak utódlásra hivatva, mindenkor az elsőszülöttség rendje szerint. Az utólagos házasságkötéssel törvényesített gyermek a törvényes ivadékokkal egy tekintet alá esik, mert az így törvényesített gyermek magánjogunk szabályai szerint atyja vérrokonainak is rokonává válik s őt úgy kell tekinteni, mintha már eredetileg is törvényesnek született volna — azzal az eltéréssel, hogy törvényesítése nem érintheti harmadik személyeknek a házasságkötés előtt már megszerzett jogait. A kegyelemmel törvényesített gyermeket az utódlási rendben már nem lehet a törvényes ivadékokkal egy tekintet alá vonni, mert a kegyelemmel törvényesített gyermek nem rokona atyja felmenő és oldalági rokonainak és így az alapító ivadékának csak akkor tekinthető, ha maga az alapító a törvényesítő atya, de nem akkor, ha az alapító valamelyik ivadékától származik. Még kevésbbé esik az alapító ivadékainak fogalma alá az, akit az alapító valamelyik ivadéka örökbefogadott, mert az Örökbefogadás sem létesít rokonságot az örökbefogadó felmenői és az örökbefogadott között. A 78. §-hoz. Elméleti és gyakorlati szakférfiaink már régóta hangoztatják annak a szükségességét, hogy mezőgazdasági kisbirtokos osztályunk részére a törzsöröklési rendhez hasonlóan osztatlanul egészben utódról-utódra szálló kötött birtok intézménye létesíttessék. Valóban a kisbirtoknak törvényi öröklési rendünk mellett beálló osztódása némely vidéken aggályos tünetekre vezetett, helyenkint egyik rugójává vált az egyke elterjedésének és a gazdálkodás állandóságát és tervszerű folytonosságát is kedvezőtlenül befolyásolja. Hasonló társadalmi és gazdasági bajok ellen számos külföldi állam már régebben a kisbirtoknak különböző módokon való megkötésével igyekezett védekezni. Mint az általános indokolásban már említettem, a mi törvényhozásunk is létesített már eddig is hasonló kötött birtoktípusokat a vitézi telek, a haditelek és az oszthatatlan családi birtok formájában. A vitézi telek és a haditelek azonban különleges alapon nyugvó és sajátos keretek között élő intézmények, amelyeket ezeken a kereteken túl kiterjeszteni nem lehet; az oszthatatlan családi birtok intézménye pedig népünknél egyáltalában nem tudott gyökeret verni. Ebben bizonyára jelentékeny része van annak a körülménynek is, hogy az oszthatatlan családi birtok átvevője örököstársait rendszerint kielégíteni tartozik, tehát súlyos kötelezettséget vállal magára a birtok átvételével; ha nem akad olyan jogosult, aki az oszthatatlan családi birtokot átvenné vagy átvehetné, e birtok az államra száll. Ezek a szabályok alig lehettek alkalmasak arra, hogy az oszthatatlan családi . birtok intézményét népszerűvé tegyék s ennélfogva ez az intézmény nem is volt képes feladatát betölteni. A javaslat ennélfogva az oszthatatlan családi birtok helyett a kötött mezőgazdasági kisbirtoknak egy új típusát létesíti hitbizományi kisbirtok elnevezése alatt, amely lényegében hasonló a családi hitbizományhoz, de annál egyszerűbb