Képviselőházi irományok, 1931. XII. kötet • 812-886., I-VIII. sz.

Irományszámok - 1931-885. Törvényjavaslat a kir. ítélőbírák és a kir. ügyészség tagjai fegyelmi felelősségéről, áthelyezéséről és nyugdíjazásáról, továbbá a kir. bírósági és kir. ügyészségi tisztviselők fegyelmi felelősségéről

885. szám. 523 fentebb vázolt szerkezete annyi biztosítékot nyújt a fegyelmi eljárás céljául szol­gáló említett szempontok érvényesülésére, hogy azok mellett pótmagánvádra pusztán ebből az okból alig kerülhefct sor. Látszólagos a hátrányos helyzet azért is, mert a felügyeleti vizsgálat adatai a pótmagánvádlónak is rendelkezésére állanak, végül végső, hatályos biztosíték a javaslat 42. §-ának negyedik bekezdésében foglalt rendelkezés, amely lehetővé teszi a bizonyításnak a tárgyaláson a leg­szélesebb keretek közt felvételét. A 28—29. §-hoz. A javaslat az illetékességnek az 1871 : VIII. t.-c. 31. és 32. §-aiban szabályozott rendszerével szemben nem az alkalmazásra, hanem a tényleges működésre alapítja az illetékes fegyelmi bíróság meghatározását. Tekintve azt, hogy az igazságügyi szervezetre vonatkozó újabb rendelkezések alapján gyakran fordul elő, hogy a javaslat rendelkezései alá eső személy hivataü állásának (alkal­mazásának) megtartása mellett más bíróságnál, hatóságnál, intézetnél vagy bizott­ságnál működik, célszerűbb a működés helye szerint illetékes, tehát közelebb eső fegyelmi bíróságra bízni a fegyelmi eljárást. A 28. és 29. §. többi rendelkezése a bűnvádi perrendtartás alapelveinek felel meg és közelebbi indokolásra nem szorul. A 30. §-hoz. Ez a §. a fegyelmi eljárás tekintetében levonja a következménye­ket abból, hogy a fegyelmi vétség és a büntetendő cselekmény között minőségi eltérés áll fenn és hogy a kettőnek közös eleme is van. A fegyelmi eljárás közel áll a büntető eljáráshoz, viszont a fegyelmi eljárás különleges szabályokat is maga után von. A fegyelmi eljárásban elsősorban ezek a különleges szabályok irányadók. Ehhez képest elvként kimondja e §., hogy az eljárásra vonatkozó ama kérdések tekintetében, amelyeket a javaslat kifejezetten nem szabályoz, a büntető eljárásra vonatkozó szabályokat a fegyelmi eljárás természetéből folyó eltérésekkel kell alkalmazni. A javaslat 30. §-ának általános rendelkezése folytán tehát a fegyelmi eljárás tekintetében nincs szabályozatlanul maradt kérdés. A fegyelmi vétség és a fegyelmi eljárás sajátos természetéből folyó szabályok mögött mindenütt ott van mint kisegítő jogforrás az 1896: XXXIII. törvénycikkbe foglalt bűnvádi perrendtartás az azt módosító és kiegészítő jogszabályokkal. A 31—>3ő. §-hoz. A 31. §. a fegyelmi vétség és a fegyelmi eljárás sajátos természetéből folyó, közelebbi indokolásra nem szoruló szabályt tartalmaz. A 32. §-ban a javaslat egyik legfontosabb alapvető rendelkezése jut kifejezésre. A javaslat teljesen kiküszöböli a fegyelmi eljárás szerkezetéből a fegyelmi vizsgá­latot. Ez az újítás megfelel a jogfejlődés irányának, amely az 1921 : XXIX. t.-c. 7. §-ában foglalt rendelkezés folytán a büntető eljárásban is érvényesül és amely azt kívánja, hogy az ügy lehetőleg mielőbb az ügy érdemleges eldöntésére hivatott bíróság elé kerüljön. Amint az általános indokolás kifejti, az 1871 : VIII. törvény­cikknek éppen egyik legnagyobb fogyatkozása a fegyelmi eljárás hosszadalmassága, amit a fegyelmi vizsgálat rendszere idézett elő. A fegyelmi bíráskodás körében pedig mind a közszolgálat, mind a fegyelmi eljárás alá vont személy érdekében fokozott jelentősége van annak, hogy az eljárás minél egyszerűbb szerkezetű és minél gyorsabb legyen. A javaslatnak ezzel összefüggő másik fontos rendelkezése az, hogy a fegyelmi eljárást mindig felügyeleti vizsgálat előzi meg. A felügyeleti vizsgálat van hivatva a tényállásnak a fegyelmi jog célja szempontjából való felderítésére. További tájékozódásra már csak annak megállapítása végett lehet szükség, hogy van-e alap a fegyelmi eljárás elrendelésére. Minthogy pedig a javaslat is fenntartja, sőt fokozottabban érvényre juttatja azt az elvet, hogy fegyelmi eljárást csak a vádló indítványa alapján lehet elrendelni, ehhez az elvhez marad következetes—és ezzel 66*

Next

/
Oldalképek
Tartalom